2018. április 4., szerda

Update – pdf könyvek az oldalon!


Drága, kedvenc olvasóim!

A jövendőbeli vizsgáim miatt nem sikerült rendes, hosszú bejegyzést írnom, de ehelyett készültem egy kis meglepetéssel Nektek, aminek remélem örülni fogtok, mert nagyon sok munkám van benne, és az időmet is felőrli, de mindenképpen szerettem volna végre a végére járni a dolgoknak.

Szeretettel, Tiszián
***

Elkezdtem feltölteni a blogra pdf állományú könyveket, amiket majd később akár átkonvertálhattok egyéb ebook formátumba, vagy pedig olvashatjátok őket a gépeiteken is – a döntés a tiétek.

Egyelőre csak pár száz modern könyv közül válogathattok, mert ABC sorrendben töltögetem fel őket (tehát először az összes meglévő, A betűs szerző könyvét pakolom fel, aztán az összes B-set, majd C-set stb…), s amint ezek megvannak, igyekszem a régebbi, klasszikus műveket is besorolni. A lista tehát folyamatosan bővül!
A könyvlista, és a részletes útmutató a letöltéshez és a konvertáláshoz ezen a linken érhetők el, VAGY az oldalsávban lévő könyves képre kattintva, VAGY (figyelemfelhívás szempontjából) a bejegyzés végén található nagybetűs, rózsaszín linkre kattintva.

Továbbá szükségesnek tartom megemlíteni, hogy nagyon szívesen fogadok kéréseket új feltöltéssel kapcsolatban, azaz, ha szükséged van egy adott könyvre, szívesen megpróbálom megkeresni és feltölteni, ehhez írj nekem chat üzenetet, vagy egy kommentet, amiben le kell írnod a könyv szerzőjét és címét, annak érdekében, hogy valóban azt tölthessem föl, amit eredetileg szerettél volna.

Végül, de nem utolsó sorban, az új „könyvtárat” ezennel megnyitom, a tanácsaitokat szívesen fogadom - ha vannak. (például érdekelne: milyen fajtájú könyveket szeretnétek feltöltve látni – legyen az stílustól, vagy korszaktól, vagy bármi mástól függő; milyen rendezésben szeretnétek látni a könyveket – jelenleg az íróik szerint vannak abc-be sorolva, de legyen műfaji sorrend is, vagy megjelenési sorrend; illetve, hogy elég-e ha csak a címet és írót tüntetem fel, vagy szeretnétek borítót, megjelenést és fülszöveget is látni) Ezeket persze nem feltétlenül fogom, vagy tudom megvalósítani, de mindenképpen átgondolom, ha van észrevétel.

Ha érdekel az újdonsült online könyvtár, akkor nincs más dolgod, mint

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése