Könyvbolondériák: bolhabetűktől az iniciálékig

Halihó!

A következő cikkemhez ezúttal nem saját kútfőből szedtem elő az ötletet, hanem >>innen<<. Nagyon tetszik ez a bejegyzés, és kedvem lett elkészíteni egy sajátot, saját tapasztalatokkal, meglátásokkal és élményekkel.

További jó olvasgatást, Tiszián

***

KÖNYVBOLONDÉRIÁK
bolhabetűktől az iniciálékig

A bejegyzés a Könyvrigolyák – a betűmérettől a kötésig című téma körül forog, avagy mit, hogyan preferálunk a könyvekben: kemény- vagy puhaborítás a favorit, bolhabetűk vs. öregbetűk, csak jobb oldalon kezdődő fejezetek, vagy papírspórolós könyvek? Egyszóval mindenféle apróság, ami egy kicsit is befolyásolja az olvasás élményét, amit szeretünk látni közben, vagy amitől parányit összevonjuk a szemöldökünket. 

Én nem tartom magamnak kifejezetten rigolyásnak ilyen téren, inkább csak tudom magamról, hogy így, vagy úgy jobban tetszenek egyes dolgok a könyv olvasása közben. Ezek alapján, megpróbáltam kisebb pontokra osztani a bejegyzést.

Könyvborítók

Számomra igenis a borítók bírnak a legnagyobb befolyásoló-erővel. Szokás mondani, hogy ne ítélj meg egy könyvet a borítójáról, de nekem igenis tetszik, ha igényes és vonzó egy adott könyv külseje. A szép borító igenis vonzó lehet, egy csúnya meg taszító, és befolyásolhatja, hogy el akarom-e olvasni vagy sem.👀

Olyanra nem emlékszem, hogy kifejezetten a borító miatt hagytam volna abba egy könyv olvasását, viszont olyanra igen, hogy azért nem vettem meg egy könyvet, mert nem tetszett a borítója:

• Shannon Hale: A suttogó című könyvét a könyvesboltokban, amikor szembejött, nagyon szkeptikusan kezeltem, nekem nem tetszett a borítója, aztán végül a könyvtárból kikölcsönözve egy próbát megér alapon adtam neki egy esélyt, és milyen jól tettem. Nagyon izgalmas mese! Viszont, ha meg kellett volna vennem, lehet, hogy elszalasztom a lehetőséget, pont a borítója miatt.
• John Green: Papírvárosok című könyvét viszont megvettem, pedig engem egyenesen elborzaszt a ronda, zöld magyar borító.

De, hogy pár jó példát is mutassak, ezeket a könyveket szó nélkül, csupán borító alapján megvenném, annyira igényesek a kötések, néhol már-már műalkotás jellegűek:

A könyv kötése

Én szeretem a keménytáblás és puhakötésű könyveket is. A keménytáblásokat viszont jobban preferálom, mert meg lehet őket fogni, tartósabbak, mert kötöttek és általában nem ragasztottak. A nagyon nagy, lexikon-jellegű keménykötésű könyvek a súlyuk miatt engem zavarnak: ha háton fekszem elfáradnak a sok felfelé-tartástól az ujjaim.

A külső védőborítót én mindig leszedem az olvasáshoz, az számomra arra hivatott, hogy a polcon díszelegjen vele a könyv, nem arra, hogy a csupasz fedelet megvédje olvasás közben.

Amit viszont ki nem állhatok, az az, hogy egyes puhakötésű könyveken van egy műanyag fólia, szerintem ez egyfajta védőfóliaként funkcionálna, de nekem ahol fogom a könyvet, mindig felgyűrődik, kirojtosodik, és olyan csúnya lesz, hogy néha egészen elmegy a kedvem a könyvtől.

A könyv tagolása

Ma már ez nem izgat annyira, de még most is jobban szeretem, ha van valami tagolás egy sor kihagyásán, lábjegyzeten kívül. Nincs különösebb elvárásom, de jobban szeretem, ha egy mű szépen megkomponált, és látszik, hogy valaki energiát fektetett abba, hogy én a kezemben tarthassam.

A fejezetekre bontást is előnyben részesítem, egyrészt, a könnyebb tájékozódást segíti, másrészt, ha elolvastam mondjuk a könyv felét, szeretem végigfutni a fejezetcímek alapján, hogy min vagyunk már túl eddig. Hogy a fejezetnek van-e címe, vagy nincs, arról az a véleményem, hogy általában fogalmam sincs már a fejezet végén, mi volt a fejezet címe.

Szintén nem elvárás, de szeretem, ha van tartalomjegyzék, mert ha megjegyzem, hogy melyik fejezetnél tartottam, akkor sokkal könnyebb kikeresni, mintha mondjuk az oldalszámokat jegyezném meg.

Betűméret, betűtípus

A betűméretnél sincsen semmiféle komoly megkötésem, ne legyen bolhabetűs, de ha az, akkor is végigolvasom, és óriási sem, mert a hatalmas betűk nekem élvezhetetlenné teszik az olvasást. Mesekönyveknél természetesen jobban preferálom a nagyobb betűket, de itt vélemény szerint azért is jobb méretesebbeket használni, mert a szöveg is kevesebb.

A betűtípus kérdésénél az eddigiekkel szemben viszont kifejezetten rigolyásnak tartom magam.

Először is, zavar, ha a betűtípus talpatlan (ha valaki nem érti, az ebben a zárójelben lévő szöveg talpatlan), jobban szeretem a talpas betűket, nekem ezek mindig is „a könyvbetűk” (= könyvekben használatos betűk) voltak.☝😅

Másodsorban nem szeretem, ha fölöslegesen belevisznek mindenféle olvashatatlan, kézírást utánzó típust (még leveleknél sem nagyon). Szerintem nagyon ízléstelenné tudják tenni a köteteket.

Hogy pozitív dolgokat is mondjak, a betűtípusokról: jó látni, hogy például a fejezetcím és a többi szöveg betűtípusa elkülönül viszont; vagy azt is szeretem, amikor a könyv konvenciális betítípust a cím viszont különlegesebb, non-konvenciális típusokat használ.

Extrák

Számomra idetartozik a lábléc is, amivel kapcsolatban szintén kissé háklis vagyok. A lábléc tartalmazza a csillaggal, vagy számjeggyel jelölt szavakat, kifejezéseket, amikről az író, úgy gondolja, hogy jelentésük az olvasó számára nem ismert. Továbbá a láblécbe kerül legtöbbször az oldalszám is.

Az oldalszámokkal általában semmi problémám sincs, szerintem teljesen mindegy, hogy alulra, felülre, vagy jobbra, balra helyezik el, viszont a magyarázatokkal annál több a bajom. Nem szeretem, ha sok van belőlük, számomra levesz az olvasási élményből, ha minden második szónál meg kell állnom és el kell olvasnom a hozzá tartozó ismertetőt. Az is idegesítő tud lenni, ha nem a kérdéses szó oldalának alján van a magyarázat, hanem például a könyv végén (több ilyen könyvvel is találkoztam már) zúdítja ránk az író az összes szót és jelentést. A hideg is kiráz ezektől a megoldásoktól.

A könyvek végén lévő extra tartalmak valamiért engem általában hidegen hagynak. Nem szeretem a beleolvasókat, reklámokat, nem olvasok el interjút vagy más könyvből való részletet, mert szeretem saját tapasztalat alapján eldönteni, hogy tetszik-e az adott könyv, és nem az alapján, hogy mások, híres emberek mit mondtak róla.

Plusznovellát se szívesen, köszönetnyilvánítást nagyon ritkán olvasok el. Számomra nem sokat mondanak a nevek, amiket felsorolnak. Vannak persze kivételek, szívhez szóló, nem nevekkel-terhelt köszönetek, azok nagyon aranyosak, főként ha esetleg az olvasóhoz is szólnak, ha jól emlékszem, ilyen például a Harry Potter utolsó részéhez írt köszönő (az angol kiadásban), ami így szól:

„The dedication of this book is split seven ways: to Neil, to Jessica, to David, to Kenzie, to Di, to Anne, and to You, if you have stuch with Harry until the very end.”

Ez annyira szívmelengető volt akkor is és még most is.💝

Kivétel néha az angol nyelvű regények végén a könyvkluboknak szánt rész, kérdésekkel, ezeket néha megnézegetem, annak ellenére, hogy a legtöbb kérdés bennem is megfogalmazódik az olvasás során.

Illusztrációk, iniciálék, rajzok, és egy ábrák, segédletek

Ezzel a ponttal, úgy vagyok, hogy könyve váltogatja. Vannak könyvek, általában a romantikus ifjúságik, amiknek nincs annyira izgalmas cselekményük, és így nem zavaró, ha van néha egy-egy egészoldalas rajz bennük, de szerintem nem jó, ha színes. A gyorsabb lendületű, izgalmas regényeknél viszont szerintem kifejezetten zavaró tud lenni, ha megtöri a sodró lendületet egy-egy rajz, vagy ábra. Ráadásul, hagyják az én fantáziámra, hogy elképzeljem, hogy néznek ki a szereplők.

Ha van a fejezet elején egy-egy motívum, vagy néha az oldalon a szövegbe beszúrva valami képecske, az szerintem untig elég, és szerintem ízléses is. Például a Harry Potterekben van egy baglyot ábrázoló kis rajz minden oldal tetején, azt nagyon szerettem.

Mesekönyveknél viszont természetesen alapvető kritérium a (színes!) illusztrációk halmaza.
A kisebb illusztrációkon kívül szeretem nagyon a térképeket – általában fantasy regényekben fordulnak elő (nagyon jók például J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura, Kristin Cashore: Garabonc trilógia) - ezeken végigkövetni a szereplők útját, aztán a családfákat, amik néha tényleg nagy segítséget nyújtanak olyan szerzőknél, akik bedobnak egyszerre 15 nevet, és a fényképeket is, amik néha tarkítják a különleges regényeket (pl. Ransom Riggs könyvében).

Személyes háklik

Először is nagyon vigyázok a könyveimre, olvasás után sokszor meg sem lehet mondani, hogy olvasott. Továbbá, a könyvek gerincét nem töröm meg, nem szamárfülezek, nem nyálazom az oldalakat, és legfőképpen nem húzom ki szövegkiemelővel, vagy firkálok az egyes lapokra.

Ezek lennének az én rigolyáim a könyvekkel kapcsolatban, de kíváncsi vagyok a tieitekre is. Mit és hogy változtatnátok meg egy-egy könyvben, mit szerettek és mit nem? Írjátok meg kommentben, szívesen olvasom a véleményeket!