Ki őrzi az őrzőket? | SCOOBY-DOO FANFIC | 1 / 2

Kedves Idetévedt Olvasók!

Közel fél éves kihagyás után – úgy érzem – illő lenne visszatérnem. Most nem mondok semmit, miért tűntem el, nem hitegetek senkit, mikor jövök vissza, csak írok, írok, és írok, hátha be tudom pótolni az kimaradt időt. Nagyon hiányzott már az írás, és klisés, de egy nap eszembe jutott, hogy mennyire más lettem, így, hogy nem írok. Hiányzott a Blogger, a bloggerinák, a blogok, a történetek, a kommentek. Meg úgy az egész. Az írás érzése. Szóval visszatértem. Kezdésnek pedig egyik különálló blogomra sem akartam folytatást írni - azokba a történetekbe még bele kell rázódnom -, hanem egy különálló kis kétrészes novellát hoztam a – remélhetőleg – mindenki számára ismert Rejtély Rt csapatával. Kiskorom kedvenc animációs sorozata volt a Scooby-Doo, és egyébként is imádom a krimiket, szóval remélem, örültök majd neki! Oh, és nyugodtan írjatok véleményt, hogy sikerült, mert már az idejét sem tudom, mikor írtam utoljára. ♥

Jó olvasást, Tiszián

PS: Amint láthatjátok nevet változtattam, de minden más maradt a régiben.

Ki őrzi az őrzőket?

PART ONE

Az országos meteorológia szolgálat jól képzett munkatársai szerint július 11-én, estére hatalmas zivatar volt várható. Az ígéret beigazolódni látszott. A Rejtély Rt tagjai a ’Bermuda’ névre keresztelt kis családi szigetre voltak hivatalosak, így július 11-én hajóval nekivágtak az útnak; nem állíthatta meg őket holmi vihar.

A borús, sötétszürke eget egyszerre három villám szabdalta végig, majd vészjósló, szinte morgásszerű dörgés morajlott fel. Aztán elkezdett esni az eső, a jéghideg cseppek tűszúrásra emlékeztető borzongást hagytak maguk után.

- Egyszerűen nem hiszem el, hogy Scooby-t is megemlítette a végrendeletében az a vén tacskó – Bozont jóízűen nevetett fel saját viccén, szalmaszőke haja esőcseppektől volt pettyezett, s még egy kósza levél is ringatózott rajta. Scooby-Doo, a dán dog és Bozont legjobb barátjának megtestesítője osztozott barátja jókedvén.

- Az igazat megvallva én is nehezen tudom elhinni, de ma még az újságban is lehozták. Apám! – lapozgatta Velma az újságot, amelynek főcikke volt a különös eset, miszerint egy kutyát tettek meg örökösként. – Itt azt írják – temetkezett bele az újságba Velma -, hogy a vén ezredes négy családtagját, és egy kutyát, név szerint Scooby-Doo-t nevezett meg örököseként. Scooby-Doo - egy barna dán dog – egyszer megmentette az ezredes életét azzal, hogy kihúzta őt egy gyors sodrású folyóból, mikor az említett belesett. Apám! Scooby, nem is mesélted! – nézett szemrehányást tettetve Velma a kutyára, Scooby viszont csak vigyorgott.

- Azt olvastam, mára nagy vihar várható, és nem jó ötlet kint lenni a vízen – szólalt meg Diana, miközben az utolsó körmét is lilára festette – Veszélyes is lehet.

- Már csak ez hiányzott. Mikor leszünk már ott? – kérdezte remegve Bozont.

Az ég, mintha csak Diana szavainak akart volna igazat adni, élesen megdörrent, mire a lány és Bozont is nyárfalevél módjára összerezzent a félelemtől. Fred átadta neki a kabátját, mire Diana halk köszönetet rebegett, és próbált nem a vízre nézni, ami előttük háborgott.

- Ott a sziget! – mutatott előre Fred kidolgozott karjaival, majd elegáns mozdulattal megigazította narancssárga nyakkendőjét. Sohasem szerette levenni, ugyanis Mrs. Jones szerint szerencsét hozott. Márpedig Fred Jones-nak mindig szüksége volt a szerencsére.

Nagy villám hasított a levegőbe, egy pillanatra megvilágítva egy baljóslatú szigeten álló kastélyt. Az ember azt hihette, hogy már régóta lakatlanul állt ott, de ahogy a Rejtély Rt tagjainak tekintete találkozott, mindannyian tudták, hogy ebbe a házba hivatalosak.

- Mit ne mondjak, jobban örültem volna, ha Scooby-t nem említi meg abban a végrendeletben Sanders ezredes. Valahogy nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek az a sziget – rezzent össze egy nagyobb széllökéstől Bozont – És még a vihar is.

- Nyugi, Bozont, felkapjuk a pénzt, és már megyünk is megünnepelni a Little Nero’s pizzázóba! – lelkesítette Velma, bár valami azt súgta neki, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Azonban Velma Dinkley mindig is realista volt, holmi kísérteties sziget nem rettentette meg, előbb járt utána a dolgoknak, mintsem, hogy megijedjen.

Egy közeli templomtorony elkondította a hét órát. A kongás mély hangját a víz visszhangja tovavitte, s a kis csapat minden tagja fejében más gondolat kezdett testet ölteni.

„Ma is szükségem lesz erre a nyakkendőre. Nem tetszik nekem ez a ház. De a megfelelő csapdával…!”

„Apám! Nem gondoltam volna, hogy megint belekeveredünk valami horrorfilmbe illő jelenetbe. Pedig ez nagyon úgy néz ki.”

„Nem nézek a tengerre. Nem nézek a tengerre. Szép, de a tengert tisztelni kell. Mit nézzek helyette? Lássuk csak, Fred karja olyan izmos. Talán ezt jobb lesz titokban figyelni, mint a tengert. Nem nézek a tengerre. Nem nézek a tengerre.”

„Little Nero’s… Ott van a legfinomabb pizza.”

„Azért a Sally’s Steakhouse jobb, mint a Little Nero’s. Csak éljük túl ezt a hajóutat. De már mindjárt ott vagyunk.”

***

Hét óra után nem sokkal a Bermuda nevű kis sziget magánkikötőjében immár az ötödik hajó kötött ki. Ebből a hajóból viszont nem csupán egy-egy ember szállt ki, hanem szám szerint négy, meg egy nagy dán dog.

A négy fiatal közül a két lány mindkettője dús, vörös hajkoronával rendelkezett, ám míg az egyik Kleopátra-frizurára vágva hordta, addig a másik engedte loknijainak, hogy szabadon verdessék a vállát. Előbbi sárga pulóvert viselt, vörös miniszoknyával, sárga térdzoknival és vörös lakkcipővel. Velma azt az elvet vallotta, hogy kényelmes, de igényes. Amíg egy ruha mind a két kritériumnak megfelelt, addig nem volt baj. Arcát sok pici, vörös szeplő borította, és egy fekete keretes szemüveg fityegett az orrán, amit ki nem állhatott, viszont anélkül az orráig sem látott.

Ha valaki követte a divatmagazinokat, tudhatta, hogy a nagyhírű és szépséges Diana Blake a másik hölgy. Diana édesanyja modell volt, édesapja ruhatervező, viszont lányuk nem akart efféle egyetemekre menni, sokkal jobban érdekelte őt a színészszakma és a rejtélyfejtés, azonban le sem tudta volna tagadni, hogy a Blake család legifjabb sarja: nem kellett különösen odafigyelnie öltözködésére, mégis olyan könnyedén volt divatos, hogy közterületeken két divatmagazintól érkezett újságíró szokta követni. Diana-t emiatt mindenki gőgösnek tartotta, holott a lány semmi okot sem adott erre: ugyanolyan diáklány volt, mint a többi, csak szépsége miatt húzták rá ezt a jelzőt. Most is zöld selyemsálat, sötétlila hosszított felsőt, és halványlila hosszú nadrágot viselt, a felsőjéhez színben passzoló bokacsizmával. Egyedül egy kopott, barna detektív kabát rontotta el az összképet, azonban Diana-nak esze ágában sem volt, hogy levegye Fred Jones kabátját, ugyanis amióta az eszét tudta fülig szerelmes volt a fiúba.

Fred lezser eleganciával lépett ki a csónakból, majd megigazította nyakkendőjét, és gyengéden méregette szemével Diana-t.

Utoljára Bozont lépett ki a csónakból, nyomában Scooby-Doo-val. Bozont szalmaszőke haja sohasem volt rendesen levágva, ugyanis tartott, sőt egyenesen félt a fodrászoktól, így mindig magának vágta egy konyhakéssel, több-kevesebb sikerrel. Túlméretezett, kifakult zöld pólót és bő, vörös nadrágot viselt.

A kis csapat elindult a kastély felé a szakadó esőben, aminek az lett a következménye, hogy Diana frissen beszárított haja csapzottan és vizesen tapadt a vállához.

- Úgy tudtam! – morogta minden nőiességet nélkülözve, majd halkan felsóhajtott. Fred gyengéden megsimította Diana vállát, majd belesuttogta a lány fülébe:

- Nekem még így is tetszel!

A lány beleremegett a fiú közelségébe.

Velma eközben beérte az elől bandukoló két jó barátot, sőt le is előzte őket, és becsöngetett. Mire ajtót nyitottak neki, már a csapat többi tagja is beérte őt.

- Isten hozott benneteket! – tárta szét az ajtót egy furcsa férfi. Diana nem tudta mire vélni a rossz előérzetét a férfivel kapcsolatban, aki úgy tűnt, mintha már régen nem aludt volna: szeme alatt fekete karikák sötétlettek, arca krétafehér pornak tűnt csupán és erős dohányszagot árasztott. – Gyertek beljebb, a többiek már megérkeztek! – állt el az útból a férfi, mire Fred érdeklődve elfordította a fejét a férfiról és Diana-ra nézett, aki láthatóan tartott a férfi közelségétől, így a fiú szorosabban fogta át a lányt.

A hallból, amibe beléptek, egy hatalmas nappali nyílt, amiben zsúfoltság uralkodott: minden négyzetcentiméterét beterítették az antik tárgyak, mégis furcsán üresnek tűnt.

A szoba közepét krémszínű bőrfotel foglalta el. A méretes darab zsúfolásig volt pokrócokkal és párnákkal, benne pedig négy ember üldögélt, látszólag egyáltalán nem rémültek meg sem a háztól, sem a vihartól. A szobában három dohányzóasztal is helyet kapott, melyek körül két cseléd szorgoskodott. Mindketten szürke kötényt viseltek, és egy nagy kancsóval, illetve öngyújtóval sétálgattak körbe a vendégek körül. A Rejtély Rt érkezésére azonban csöndben eloldalogtak a konyhába.

 - Fiatalok, Scooby-Doo: bemutatom Nektek Mr. Norwell-t, Mr. Spears-t, Mr. Ruby-t és Florence-t – sorban rámutatott egy idősödő, szemüveges férfire, két fiatalabbra, akik vélhetőleg ikrek voltak, és egy fiatal, rókaképű hölgyre, aki kicsiny szemeivel ellenségesen nézegette Scooby-Doo-t. – Én Claude Black vagyok, az elhunyt Sanders ezredes ügyvédje – mutatott magára valamivel barátságosabban Claude Black. – Mindenkit kérek, hogy foglaljon helyet, míg meghallgatjuk a következő hangfelvételt, ami tartalmazza az öreg ezredes végrendeletét.

Velma némi gyanúval méregette a rövid, göndör loknikkal megáldott Florence-t. Nagyon gyanúsnak tűnt, egyelőre azonban egy rejtély sem volt láthatáron, így Velma félrerakva előbbi feltételezését, és a nőről szövögetett összeesküvés-elméletét, belesüppedt a kanapéba a fiatal nőtől a lehető legtávolabbi pontján, biztos, ami biztos alapon.

Diana rövid gondolkodás után a lehető legtávolabbra húzódott az ikrektől és Claude Black-től, viszont annál közelebb araszolt Fred-hez. A fiú Mr. Norwell mellé ült le.

Bozont befészkelte magát a két iker közé, Scooby-Doo pedig egy karosszéket választott magának, közel Diana-hoz.

Mindenki láthatta, hogy a népes társaság tagjai nem, de a Rejtély Rt annál inkább bízott egymásban. A Rejtély Rt bizalmatlansága egyáltalán nem volt meglepő: akik nap, mint nap rejtélyeket oldanak meg természetfeletti teremtményekkel, lényekkel kapcsolatban, azok minden rémisztő, furcsa, vagy veszélyes hellyel és személlyel szemben bizalmatlanok.

Claude Black nyugtázta, hogy mindenki elfoglalta a helyét, majd feltette a magnószalagot, az pedig pörögni kezdett.

- Üdvözlöm, Norwell sógor, Billy Spears, Bruno Ruby, kedvenc unokaöccseim, és Florence, drága unokahúgom. És üdvözöllek Scooby-Doo, bár nem vagy a családom tagja, de sohasem fogom elfelejteni, amit értem tettél, barátom. Valószínűleg Claude Black ügyvédem már beavatott titeket: ötmillió dollárt osztok el egyenlő részben köztetek – A mondat végére a teremben tartózkodó összes személy szeme felcsillant. – Azonban van egy feltételem. Mindenki egyenlően részesül az ötmillió dollárból, ha itt töltitek az éjszakát.

- Ez könnyű lesz! – legyintett Fred, majd rámosolygott Diana-ra, aki megnyugodott, hiszen ez tényleg gyerekjátéknak tűnt. A hang azonban még nem végzett.

- A házban kísértetek laknak. Aki nem marad itt, annak a részén a többiek osztoznak… Jó éjszakát, szép álmokat! – bár a felvétel csak hangfelvétel volt, a szobában ülők mindegyike biztos volt benne, hogy az utolsó mondat után a hang tulajdonosa mosolygott…

Ezután mindenki Fred-re nézett.

- Rendben, – szabadkozott – Még sem lesz olyan könnyű, mint gondoltam – és gondolatban megremegett, gyakorlatban pedig megérintette szerencséthozó narancssárga nyakkendőjét.

Claude Black ügyvéd tért magához elsőként.

- Nos, ami azt illeti, Sanders ezredes meghagyta, hogy amint eltávozik az élők sorából, játsszam le maguknak ezt a hangfelvételt, azután zárjam be az ajtót, és hagyjam magukra Önöket a kastélyban. A cselédek – akik az Önök eltávoztáig még Sanders ezredes szolgálatában állnak – segítenek megmutatni a szobájukat, és minden egyebet. Holnap találkozunk. Már ha itt marad egyáltalán valaki holnapig – A cselédek vérfagyasztó nevetést hallattak, mire Scooby Bozont mellett termett, és Diana is (ha ez lehetséges volt) még közelebb húzódott Fred-hez. Claude Black még hosszasan ecsetelt valamit a szobákról, magukra zárta a bejárati ajtót, majd jó éjszakát kívánt, és elindult fel, az emeletre.

***

Mint ahogy azt a két cseléd később elmondta, a felső szinten öt szoba volt. Az első számú szobában Fred, Bozont, és Scooby aludt, ehhez egy fürdő tartozott. A második szoba az elsővel szemben volt, és a két iker kapott benne férőhelyet, név szerint Billy és Bruno. A szám szerint harmadik szoba az első szoba mellett foglalt helyet, benne pedig Diana és Velma éjszakázhatott. Az első és a harmadik szoba között egy ajtóval átjárhattak a Rejtély Rt férfi tagjaihoz, és ezt megtudva már Diana sem félt annyira. A negyedik szobában Mr. Norwell kapott helyet, ez a második szoba mellett volt. Az ötödikben Florence alhatott, ez Velma és Diana szobája mellett helyezkedett el. Az hatodik a negyedik mellett volt, és a cselédek aludtak benne. Az utolsó, hetedik szoba átellenben volt a hatodikkal és az ügyvéd szálláshelyéül szolgált. A folyosó egyik végén egy nagy erkély nyújtózkodott a dohányzók részére, a másik végén öreg felvonóval lehetett lejutni az alsó szintre. Egy lépcsősor is helyet kapott a folyosó közepén, ezáltal az első, vele szemben a második, mellette a negyedik, és azzal szemben a harmadik szoba a lépcsőtől balra helyezkedett el, az ötödik, a hatodik és a hetedik pedig tőle jobbra.

Tíz órakor, a vacsora után Mr. Norwell rossz alvóképességére hivatkozva elindult az emeletre és ezt követve a megfogyatkozott társaság többi tagja is elindult fölfelé.

A fiúk szobájában Scooby nagylelkűen előreengedte Fred-et és Bozontot, így mikorra ő került sorra a másik kettő már kedélyesen beszélgetett egymással.

- Nekem nem szimpatikus ez a Mr. Norwell. Tuti, hogy vaj van a füle mögött – nyögött fel Bozont rémületében.

- Diana-nak Claude Blck a gyanús, és láttam, hogy Velma is hogy méregette azt a másik nőt. Neked ez a Norwell gyanús, nekem meg az ikrek – temette a kezébe az arcát Fred.

- Scooby-nak pedig a házvezetőnők, vagy cselédek, vagy hogyishívják őket, nem szimpatikusak – tette hozzá Bozont. – Na, de ilyet?! Hogy a vén tacskó még el is árulja, hogy kísértetek laknak itt! – remegett meg.

- Épp ez az. Váltottam pár szót a lányokkal, mielőtt elmentek aludni. Szerintük is bűzlik itt valami.

- Jaj, ahol mi vagyunk, ott mindig van rejtély is! – nyögött még egyet búsan Bozont.

- Hát igen – csóválta meg a fejét Fred – viszont még nem történt semmi, úgyhogy addig nyugodtak lehetünk.

Eközben a lányok szobájában Velma és Diana szintén összefoglalták, hogy ki-kire gyanakszik.

- Valakinek itt vaj van a füle mögött – Velma szeme a szobájukat pásztázta.

- Kísértetek – Diana elmosolyodott – és még fel is hívják rá a figyelmünket. Itt valami biztos, hogy nem stimmel – majd óvatosan leszedte a körméről a lakkot, és egy másik árnyalatot vitt fel.

- Nem tetszik ez nekem – csóválta meg Velma a fejét borúsan – De egyelőre semmi gyanús nem történt, tehát nincs miért izgulnunk.

Velma még átlapozta egyszer az újságot, de mivel semmi érdemlegeset nem talált benne, elhajította az ágyból, majd megmosta a fogát. Diana eközben befejezte a festést, megszárította a körmeit, és megvárta míg Velma lefekszik.

- Kibírjuk holnapig, nem igaz? – kérdezte Velma, miközben levette a szemüvegét.

- Mikor fogott ki rajtunk egy szellem? – kérdezett vissza Diana cinkosan, majd lefeküdtek a francia ágy jobb és bal oldalára; Diana ráhúzta a szemeire a szemfedőt, Velma pedig eloltotta a villanyt.

- Jó éjt, Diana!

- Jó éjt, Velma!

A másik szobában Scooby szépen beszappanozta magát a fürdőben, majd egy rózsaszín fürdőszivaccsal átdörzsölte a testét. Közben a Barbie girl című dal refrénjét dúdolgatta.

- „I'm a barbie girl in a barby wooorld...” - motyogta magában, miközben lehunyta a szemeit.

Mikor harmadszorra kezdett volna bele a refrénbe Bozont bedörömbölt az ajtón.

- Pajtás, már egy fél órája folyatod a vizet! Fred-del lefeküdnénk, úgyhogy siess!

- Jó, Bozont, jó!

Scooby még utoljára elmerült a habokban, így észre sem véve, ahogy a kád aranyozott lábai elkezdtek elcsúszni a padlón és egy rejtekajtón Scooby és a kád is távozott a fürdőből. A víz gyorsan kispriccelt a zuhanást követően, Scooby pedig rémülten vette észre, hogya kádban ülve csúszik lefelé egy hosszú facsúszdán. Hiába nézett vissza, maga mögött sötétséget látott, miután a rejtekajtó bezárult.

Másodpercek alatt érte el az alagút végét, ahol kicsusszant a kádból és egy adag szalmán találta magát. Bátortalanul pislogott mindkét irányba, majd elindult lassan jobbra. Ám alighogy megtett négy lépést, Scooby-Doo egy szakadt, sötétzöld ruhás lebegő kísértettel találta szemben magát.

- Kííísérteeet! – visszhangozta a látottakat Scooby, és már iramodott is el a másik irányba. Elkövette azt a hibát, hogy futtában hátra felé nézett, így nem látta, ahogy egy ósdi, sötét lift küszöbén megbotlott, majd beesett a felvonóba, ami a súlyt érzékelve bezárta az ajtókat és megindult felfelé.

- Segíítsééég! – üvöltötte Scooby, miközben felért a lifttel, és csodák csodájára azon a folyosón találta magát, ahol a hálószobák voltak.

- Pajtás, mi történt? – kérdezte aggódva és előre félve a választól Bozont.

Scooby a pantomimesek szaktechnikáját meghazudtoló ügyességgel mutogatta el barátjának a történteket, majd még kiegészítette a kísértet szóval.

- Feküdjünk le aludni – javasolta Fred, beletúrva szőke tincseibe – mára elég volt ebből az ostoba játékból. Holnap folytatjuk a nyomozást.

- Egyetértek, Fred, egyetértek – bólogatott Scooby-Doo, majd mind a hárman befeküdtek az ágyakba.

***

Csendes est borult a kastélyra, és Scooby-Doo magánakciója után senki sem merészkedett ki a szobákból. Velma álmában beszélt valamiről, mondandójában sűrűn elhangzottak az ’áruló’, ’kísértet’, ’gyanús’, és ’rejtély’ szavak. Diana hangtalanul szuszogott és forgolódott. Bozont a lehető leghangosabban horkolt, Scooby-Doo pedig néha hortyogott, így együtt úgy hangzottak, mint valami hátborzongató fúvós zenekar. Fred kiterülve aludt, jobb kezében a nyakkendőjét szorongatta, míg a balban egy, Diana-ról készült, bekeretezett fotót.

Dong.

A nagy, padlótól plafonig érő ingaóra háromszoros kongással jelezte, hogy pontosan éjfél van.

Dong.

Mindenütt nyugtalanító csend honolt, s az ingaóra ajtaja, mintha csak a csendet akarná megszüntetni, halk nyikorgással kinyílt.

Dong.

Egy zöld taláros, lebegő kísértet bújt elő az órának álcázott rejtekajtóból. Fekete arcán narancssárga vigyor játszott, ahogyan keze láncait csörgetve elindult az emeleti szobák felé…

A kísértet láncainak csörgését leszámítva a ház még mindig csöndes volt, csak az eső verte rémisztő monotonsággal az ablakokat.

A lény elérte az emeletet, várt egy kicsit, majd benyitott az egyik szobába.

Velőtrázó sikoltás hallatszott, majd megint minden elnémult.

***

Egy perccel később Fred Jones lánccsörgésre ébredt, s mivel pár pillanat múlva gyanús csend honolt mindenhol, - még Bozont is abba hagyta a horkolást – a fiú felrázta szobatársait.

- Azonnal szólnunk kell a lányoknak! – határozott, és megnyújtott léptekkel sietett át a két szobát összekötő ajtón.

Miközben a lányok átöltöztek felvállalható ruhákba, Scooby elmagyarázta nekik a fürdőszobában történteket. Aztán mindannyian kiléptek a szobákból.

A folyosón még mindig nyugtalanító csend volt, így a Rejtély Rt tagjai egyenként mentek be a szobákba és keltették fel az alvókat, akik a kopogásokat hallva egymás után léptek ki a szobákból.

Egyvalaki azonban hiányzott. A határozott, pontos, és diplomatikus Mr. Norwell nem volt sehol. Diana vette ezt észre először, de a hangja nem volt elég erős, hogy túlkiabálja a korai felkeltés okozta hangzavart.

- Hol van Mr. Norwell? – harsogta túl Fred a hangzavart, amint meglátta, hogy Diana ezt próbálja kérdezni.

Egy pillanatra minden hang megszűnt, és rettegés vegyült a levegőbe. A folyosón egy lámpa kiégett, így csak néha-néha vetült egy kis fény a holdsápadt arcokra.

- Én utoljára a vacsoránál láttam – nézett Fred-re gyanúsan Billy. Bruno helyeslően bólogatott.

- Bella látta, amint kiment fogat mosni, mert ahhoz a szobához nincsen fürdőszoba – mutatott az egyik cselédnő a másikra. Fred kutató pillantást vetett az említettre.

- I-igen, uram. Tizenegykor lehetett, mert éppen előtte mondtam magamnak, hogy ha így folytatom a mosogatást, még tizenegykor sem leszek ágyban. De olyan öt perccel tizenegy óra előtt végeztem a munkával, és boldogan mentem fel az emeletre, eltöprengve a hallott kísértetekről. Utána találkoztam Mr. Norwell-lel, mondtam is neki, hogy ne maradjon sokáig a mosdóban, mert veszélyes lehet egyedül. Mire legyintett, és mondta, hogy ne aggódjak. Még kicsit gyanakodtam is, hogy ő vajon nem fél a kísértetektől? Olyan gyanús volt, túl nyugodtnak nézett ki. De nem volt túl sok időm a gyanakvásra, mert rájöttem, hogy elfelejtettem felmosni, így még meg kellett csinálnom azt is.

- Értem – biccentett Fred. – A legegyszerűbb az lesz, ha megnézzük a szobájában, hátha olyan mélyen alszik, hogy fel sem kelt a zűrzavarra.

Mindenki odasereglett Fred mögé, aki megpróbálta kinyitni az ajtót. Nem nyílt.

- Vigyázat, berúgom! – mondta Fred, és Claude Black segítségével ketten betörték a rozoga ajtót.

A szobában csönd volt és sötétség. Bozont ijedten nyelt egyet.

- Mr. Norwell? – kérdezte a sötétségtől Fred, de nem kapott választ. Diana megnyomta a villanykapcsolót. A szobát por borította, mintha Mr. Norwell nem is járt volna itt. Az egyedüli bizonyítéka a férfi itt tartózkodásának a kipakolt bőröndje volt, és egy csomag fogselyem az éjjeliszekrényén. Egyébként nyomtalanul eltűnt.

- Nézzétek! – mutatott Velma egy régimódi komódra, melynek tetején tükör állt. A tükröt olyan vastag por fedte, hogy valaki könnyen beleírt egy rövid szöveget – Az elsőnek vége, a többi sem számíthat szépre. Kivéve, ha elmentek, különben rossz vége lesz ennek. Aláírás, az Árnyék Fantom – olvasta fel Velma a versbe szedett szöveget. Mindenkin pánik lett úrrá.

[FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK]

INFORMÁCIÓK:

>> A Rejtély Rt (Mystery Inc) tagjainak magyarosított neve Diána, Vilma, Fred, Bozont és Scooby-Doo, míg angolul Daphne, Velma, Fred, Shaggy és Scooby-Doo. Én jobban szeretem használni az angol neveket, viszont nem akartam összezavarni azokat, akik csak a szereplők magyar nevét ismerik, így Daphne Diana lett (így megőrizve a név angol eredetét, de a magyar Diána név alakjával is megegyezik), Shaggy pedig nyersfordításban maradt Bozont

>> Scooby-Doo a sorozatban eredetileg csak néhány szót beszél, de a történetben neki is adtam egy kevéske szöveget, hogy egyenlő legyen a szereplők dialógusos része.

>> A Barbie girl című szám egy ősrégi zeneszám, de szinte mindenki ismeri/hallotta már, és úgy gondoltam elég szürreális jelenetet kreál ahogy egy hatalmas dán dog a fürdőszobában mosakodva ezt énekelgeti. A zeneszám ide kattintva is meghallgatható.

>> Nekem az eredeti sorozatból régen nem egészen jött le, vajon Fred és Diana szerelmesek-e, de az újabb átdolgozásokban már kiélezték kettejük romantikus kapcsolatát, én pedig szerettem volna egy kis romantikát is a novellába, szóval ők tulajdonképpen szeretik egymást.

>> "Az elsőnek vége, a többi sem számíthat szépre. Kivéve, ha elmentek, különben rossz vége lesz ennek" úgy szerepel a sorozat egyik részében, hogy "The first is gone, the rest will go unless you leave the island and row row row". Látható, hogy a novellában nem a pontos fordítás szerepel, de nekem tetszett, hogy rímel, így megpróbáltam úgy átírni

>> Végül pedig. Azért Scooby-Doo novellát írtam most, mert ez a sorozat tanított meg arra, hogy  az igazi szörnyek az emberek.