2019. július 5., péntek

Egy jó könyv mellé ✦ Légből kapott sorozatajánló


Hola chicas!

A mai nap egy nem megszokott (vagy legalábbis eddig még nem volt ilyenre példa a blogon) bejegyzéssel érkeztem: egy maratoni sorozatajánlóval
Háttértörténet: mostanában ráfüggtem a sorozatokra, pedig régebben egyáltalán nem kedveltem őket; féltem, hogy egyik részről a másikra elfelejtem a történéseket, lusta voltam kivárni a még nem befejezett évadok újabb részei között eltelt időt stb. Most viszont nem bírok leállni, egyre többet nézek belőlük! Háttértörténet vége.
Szóval úgy gondoltam, rendszerezésképpen összegyűjtöm a kedvenceimet, emellett pedig még az is lehet, hogy nektek is segítséget nyújt a lista, ha új kedvenceket szeretnétek avatni. 
Jó tudni: a lista teljesen véletlenszerű, nem a kedvenceim sorrendjében készült. A források: innen, innen, innen és a sorozatok Wikipédia oldaláról származnak.

Jó nézelődést, Tiszián
...............................
Légből kapott sorozatajánló

Meg sem próbálom letagadni, vagy nem elmondani, hogy a kedvenc műfajom a thriller, tehát a legtöbb választott sorozat ilyen típusú lesz, de akad még a listámban fantasy, és történelmi sorozat is.  A bejegyzés végén egy kívánságlistát is összeállítottam, azzal kapcsolatban, hogy miket szeretnék még megnézni a közeljövőben. Nos, tehát akkor vágjunk is bele!


SHERLOCK
4 évad | 90 perc/rész | krimi, thriller, dráma | hivatalos weboldal



A Sherlock egy Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-detektívtörténetein alapuló brit televíziós sorozat. A sorozat alkotói a Ki vagy, doki? íróiként már korábban ismertté vált Steven Moffat és Mark Gatiss, főszereplői Benedict Cumberbatch (Sherlock Holmes) és Martin Freeman(John H. Watson).


Őszintén szólva, ezelőtt konkrétan mindössze egyetlen egy Sherlock Holmes-könyvet olvastam, szóval nem tudtam túl sokat arról, hogy milyenek is ezek a történetek. Még a 2009-es Robert Downey Jr.-féle filmet sem láttam, úgyhogy tényleg nagyon tájékozatlan voltam a témában. Aztán még általános iskolában az egyik angol tanárnő megnézette a csoporttal az első részt, az én államat pedig a padlóról kellett felmosni. És nem túlzok! Annyira tetszett, hogy ez volt az első sorozat, amit az elejétől a végéig láttam és nem is bántam meg.
A sorozatban Sherlock Holmes a főszereplő, aki önmagát "tanácsadó nyomozónak" nevezi, kreálva ezzel egy új kategóriát, a londoni rendőrség munkáját segíti, köztük is különösen Greg Lestrade felügyelőt, s együtt oldanak meg rejtélyes eseteket. Holmes állandó segítőtársa Dr. John Watson, a lakótársa, aki Afganisztánban szolgált katonaorvosként. Bár a sorozat során számtalan rosszfiú és bűnöző felbukkan, Sherlock Holmes harca ősellenségével, Jim Moriartyval egy visszatérő momentum. Moriartyt én Sherlock sötét énjének tudom be, és tartom magam ahhoz, hogy ő az egyik legzseniálisabb gonosz, akit valaha filmre vittek (pláne sorozatban). További visszatérő karakter még a patológus Molly Hooper, Sherlock bátyja, Mycroft, valamint Mrs. Hudson, a Baker Street 221B házinénije. A bűnügyek is rendkívül izgalmasak érdekes végkifejletekkel, illetve hozzá kell tenni, hogy az epizódokból a humor sem hiányzik. Sose jöttem rá a gyilkosokra, de imádtam az összeset!
Összességében semmi rosszat nem tudok kiemelni a sorozatról, lebilincselő, izgalmas, és veszélyes függőséget okoz! Humoros és mai (bár inkább 2010-es évek, ha Sherlock Blackberryjét nézzük), a zenéje nagyon jól megkomponált, a bűnügyekre pedig lehetetlen rájönni. Aki esetleg díjak alapján döntené el, megnézi-e, akkor leírnám, hogy a SHERLOCK 5 Emmy-díjat és BAFTA gálát is nyert! Örökké az egyik kedvenc és legjobb emlékű sorozat lesz a szívemben. What can I say? I’m SHERLOCKED.


Stranger Things
3 évad | 40-60 perc/rész | fantasy, misztikus, thriller-horror | hivatalos weboldal



A Stranger Things (magyarul kb. idegen dolgok) a Duffer testvérek által alkotott amerikai sci-fi-horror websorozat. Története egyfajta tisztelgésnek is értelmezhető az 1980-as évek meghatározó horror és sci-fi témájú alkotásai előtt.


Ezzel a sorozattal a testvérem által ismerkedtem meg, és be kell valljam, eléggé szkeptikus voltam. Sok elrontott ’80-as, ’90-es évekbeli „nosztalgia sorozatot” láttam már, és egyik sem nyerte el a tetszésemet. Ráadásul misztikus fantasy-horror és dráma is egyben, megfűszerezve néhány romantikus szállal? A főszereplők átlagéletkora jó, ha megüti a 13-at, és még sorolhattam volna az ellenérveket. Aztán egy szép napon, leültünk a testvéremmél és együltő helyünkben végignéztük mind a 2 évadot. Az én állam a SHERLOCK után ismételten a földön koppant és a Stranger Things-zel véglegesen beleszerettem a sorozatok világába. De miről is szól ez a gyöngyszem?
A sorozat helyszíne egy fiktív amerikai kisváros, az indianai Hawkins. Az 1983 novemberében játszódó első évadban a város nyugalmát a 12 éves Will Byers eltűnése zavarja meg, amit további megmagyarázhatatlan események követnek. A fiú megtalálására barátai (Mike, Dustin, Lucas), családja, valamint a helyi rendőrfőnök is önállóan tesznek kísérletet. Eközben megmagyarázhatatlan természetfeletti dolgok történnek, és felbukkan egy kislány is, aki pszichokinetikus képességekkel rendelkezik. A sorozat második évada egy évvel az előző évad történései után játszódik. Bár a városban látszólag helyreállt a nyugalom, valójában a normalitásba visszatérni akaró szereplőknek újból szembe kell nézniük a természetfeletti erőkkel. A harmadik évad, mely 1985-ben játszódik, idén mutatták be, július 4.-én.
A műfaji keveredésen kívül, ahol rettentő jól ötvöződik a misztikum, a dráma és a coming of age jellemzői, nagyon erősen megmaradtak a filmes utalások is. A cápaposztere még mindig kint van a falon, az Ezeréves Sólyom is előkerül, feltűnik pár új érdekes lény is, amik ismét A dolog című John Carpenter filmet idézik, a helyszín a Bolygó neve: Halált (Aliens) képezi le egy az egyben, pláne hogy már sok kisebb szörnnyel kell megküzdeni, plusz az óriási árnyszörny látványban pont emiatt egy Alien királynő fejformája és A világok harcatripodjainak nyúlánk testalkatának keveredése. A szörny gazdatest keresése és vírusként való megszállása nagyon jól utal A testrablók támadására és Az ördögűzőre is. A korra egyéb utalás is történik, vegyük csak a mozi paneljén szereplő Terminátor – A halálosztó filmet, a fiúk Szellemirtó jelmezét a halloweeni partira, Max az Arcade nevű videojáték birodalomban használt játékos neve, a Mad Max vagy az utolsó részben elhangzó romantikus számokat az iskolai bálban.
Stranger Things napjaink egyik leghatásosabb nosztalgiavonata, ahol nem csak a csodás zenék térnek vissza Kyle Dixon és Michael Stein komponálásában, hanem a mi rajongói státuszunk is. A gyerekszereplők még szerethetőbbekmint eddig és a felnőttkarakterek sem válnak idegesítővé, mi több, szerencsére nem kerülnek a háttérbe, végig a gyerekek oldalán, egyenlő partnerként harcolnak. Az ilyen sorozatok miatt ideális a Netflix formátuma, ahol igazából egy hatalmas filmről van szó és alig várjuk a félbehagyott cliffhanger után, hogy a következő részt elindíthassuk.
Egyszerűen nincs olyan, akinek ne ajánlanám, ne rettentsen el senkit sem a sokféle besorolás, aki pedig a horror beütéstől aggódik, annak sem kell félnie, hiszen ez inkább erős thriller, néhány ijesztőbb jelenettel. A harmadik évadra pedig minél előbb sort kell kerítenem!


Game of Thrones – Trónok Harca
8 évad | befejezett | 60 perc/rész | fantasy, dráma


A Trónok harca amerikai televíziós fantasy sorozat, amelyet az HBO készített George R. R. Martin nagy sikerű regénysorozata, A tűz és jég dala alapján (rendezői David Benioff és D. B. Weiss). A Trónok harca című kötetből készült első évad 2011. április 17-én debütált az Egyesült Államokban, Magyarországon pedig április 18-án mutatták be. A sorozat 2019-ben a nyolcadik, utolsó évaddal véget ért. 2016 nyarán az HBO bejelentette, hogy már csak 13 epizód fog készülni, így a nyolcadik évaddal véget ér a sorozat.

A sorozat egy fiktív világ Westeros és Essos nevű kontinensein játszódik, és a történet szerteágazódása miatt rengeteg szereplője van. Három nagy sztoriszál húzódik végig a cselekményen: az első a Hét Királyság feletti uralomért csatázó nemesi házak küzdelmeit mutatja be, a második a trón tengeren túl szervezkedő törvényes örökösét követi nyomon, a harmadik pedig egy ősi, elfeledettnek hitt ellenség közelgő támadását vetíti előre.
Nekem az egyik osztálytársam mutatta be ezt a sorozatot, és a sok durva és erőszakos jelenet ellenére nekem az egyik kedvencem lett. Különleges és érdekes a történet, véleményem szerint jól adaptálták a könyvet, és bár a 8. évad nem mindenkinek tetszett (ahogy nekem sem), mégis az egész sorozatot tekintve bőven megéri megnézni. Izgalmas, fordulatos, rendkívüli színészi munka van benne és vigyázat! Ez is függőséget okoz.


Sharp Objects – Éles tárgyak
1 évad | 60 perc/rész | krimit, thriller


A nyolcrészes krimisorozat Gillian Flynn (Holtodiglan) magyar nyelven (Éles tárgyak) is megjelent bestselleréből készül. A főszerepben az ötszörös Oscar-jelölt Amy Adams, aki Camille Preaker újságírónőt alakítja, aki a pszichiátriai kezelését követően visszatér szülővárosába, a Missouri állambeli Wind Gapba, hogy felderítse két kislány meggyilkolásának körülményeit. Nyomozását nehezíti, hogy saját múltjával és anyjával is szembe kell néznie, miközben akaratlanul is azonosul az áldozatokkal.

A Holtodiglan írójának feszültségkeltő ereje és a Hatalmas kis hazugságok rendezőjének atmoszférateremtő készsége egyesült az HBO gondozása alatt.
Az Éles tárgyak főszereplője az újságíró Camille (Amy Adams), aki azt a feladatot kapja a szerkesztőjétől, hogy utazzon el szülővárosába egy meggyilkolt és egy eltűnt tinédzserlány ügyéről tudósítani. Se a rendőrfőnök, se Camille anyja nem örül annak, hogy a tékozló lány hazatért Wind Gapbe és a tragédiákról kérdezgeti a városlakókat. Camille-nél jobban viszont senki nem akarja őt a városon kívül látni, hiszen azért hagyta ott első adandó alkalommal az egész kócerájt, mert Wind Gap a lelki és fizikai sebeinek okozója. Ahogy haladnak előre az események, Camille egyre közelebb kerül a rejtély megoldáshoz, de a nyomozást nehezíti, hogy újra és újra felszínre törnek a múlt démonjai, sokszor a saját édesanyja vagy a régi iskolatársak formájában.
Az Éles tárgyakban a gyilkosságok és egyéb halálesetek elsősorban nem a rejtély, hanem a főhősre gyakorolt hatásuk miatt érdekesek, ám ettől függetlenül mégis sikerült egy kellőképpen meghökkentő, és egyenesen hidegrázós csavarral zárni a történetet. A sokkoló (bár én szinte biztos voltam abban, hogy mi lesz a vége) befejezés után (A stáblistát mindenki nézze végig!) mindenképpen kíváncsi vagyok a könyvre is.


CHERNOBYL
1 évad | 60 perc/rész | történelmi, dráma



A Csernobil 2019-ben bemutatott, öt epizódból álló amerikai–brit televíziós minisorozat Johan Renck rendezésében. A forgatókönyvet Craig Mazin írta. A sorozat az HBO és a brit Sky koprodukciójában készült. Témája az 1986 áprilisában történt csernobili atomkatasztrófa és a következmények elhárításával kapcsolatban tett intézkedések.


A Csernobil megtörtént eseményeken alapul: az 1986. április 26-án történt atomkatasztrófa kapcsán mutat be emberi sorsokat és tragédiákat. Az atomreaktor dolgozóinak, a tűzoltóknak, és a mentésen dolgozó bányászoknak a sorsát, illetve a magas rangú pártfunkcionáriusok döntésképtelenségét, illetve ahogy megpróbálták elbagatellizálni a veszély nagyságát; illetve olyan tudósokét, akik szakértelmük birtokában a nehézségek ellenére is mindent megtesznek a katasztrófa következményeinek elhárításában.
Míg a szovjetek tagadtak és kötötték az ebet a karóhoz, hogy semmi maradandó egészségkárosodást nem fog okozni Csernobil, addig a valóságban rengetegen betegedtek meg tőle. A mai napig nem igazán volt a többség azzal tisztában, hogy milyen körülmények vezettek a 4-es reaktor felrobbanásához és milyen hősiességre volt szükség ahhoz, hogy ne váljon Európa atomtemetővé később. Az amerikai HBO és a brit Sky azonban összefogtak és kendőzetlenül mutatták be a körülményeket. A Csernobil című minisorozat esetében senki nem panaszkodott a sötét fényképezés miatt, hiszen rengeteget hozzátett a vizualitás a történethez. Láthattuk belülről, a tudósok szemszögéből, illetve a tűzoltók, a bányászok, valamint a búvárok nézőpontjából is a tragédiát. Kívülről-belülről „bejárhattuk” a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőművet. Sokszínűsége miatt vált elsősorban ütőssé ez a produkció, hiszen a kisemberek naivitása jelentette azt az ösvényt, amelyen az 5 megrázó epizódon keresztül haladtunk. A politikusok hazugságai és megtévesztése már csak a hab volt a tortán, a Csernobil tökéletesen átadta az ő romlottságukat.
Az utolsó epizódban megkapjuk azokat az archív felvételeket, amelyeket általában nem szoktak nélkülözni az alkotók valós történeteken alapuló produkcióknál.
Az, hogy a Csernobil minisorozat elkészülhetett és ilyen minőségben, legalább akkora csoda, mint hogy Lyudmilla Ignatenkónak a vetélése után még gyermeke született. Az oroszok is csak utólag tudtak felháborodnia produkció miatt, megakadályozni már nem tudják, hogy az emberek megnézzék a szériát. A Csernobil szinte kötelező néznivaló, emlékezetes élményt fog olyanoknak is nyújtani, akik nem érdeklődnek az olyan reál tudományok iránt, mint mondjuk a fizika.
A pilot első percénél elkapta az ember torkát és a sorozatzáró utolsó pillanatáig el sem engedte azt. 


Big Little Lies – Hatalmas kis hazugságok
2 évad | 60 perc/rész | krimi, dráma


A sorozatban szereplő emberek jómódban élnek, fényűző házaik vannak és szép autóik. Az idilli életet azonban megzavarja egy nem várt esemény, ami haragot gerjeszt néhány szülő között. Az iskolában az egyik kislányt bántalmazta valaki, a gyanúk szerint az új fiú. 

A sorozat középpontjában Jane, Madeline és Celeste áll. Jane egyedül neveli a fiát és most költözött Monterey-be. Szolid, szerény személyiség, jó beszélgetőtárs. Az ő fiát gyanúsítják az iskolai eset miatt. Madeline az a típusú nő, aki szereti, ha az övé az utolsó szó. Mindenben talál kivetnivalót, mindenre van valami megjegyzése. Főleg a volt férjén szeret csámcsogni, akitől régen elvált, de azóta is sokat gondol rá, ami nem nagyon tetszik a jelenlegi férjének. Celeste egy normális nő, akinek fiatalabb férje van. A férfi többször is bántalmazta már Celeste-et, amit mindig megbán. A városban élő emberekben a gazdagságon kívül még az a közös, hogy mindnyájan bármit megtennének a gyermekeikért.

A sorozat rögtön úgy indul, hogy valakit megöltek Monterey városában. Persze bármilyen krimi kezdődhetne így, de a Hatalmas kis hazugságok alkotói nemcsak azzal húztak egy nagyot, hogy nem árulják el, ki volt a tettes, hanem azt sem tudhatjuk meg, hogy ki volt az áldozat. A nyomozás csak a keretét adja a gyilkosság előtti történéseknek, amiket rendre megszakít egy-egy városbéli tanú okoskodása a szereplőkkel kapcsolatban. A tanúk között nagyon okosan egyik fontosabb szereplőt sem láthatjuk, így a filmben látható családok közül egészen a hetedik részig egyikük érintettségét sem tudjuk teljesen kizárni. Ez alapján akár azt is mondhatnánk, hogy a Hatalmas kis hazugságok egy krimi, ez azonban félrevezető lenne. Ez a sorozat egy vérbeli házassági dráma érett nőkről, akik a tökéletes élet hajszolása közben kis híján az őrület szélére kergetik magukat, és amikor kicsúszik a kezükből az irányítás, a helyzet gyilkosságba torkollik. Még az első egy-két részben a krimi szál hangsúlyosabban van jelen, később egyre inkább a háttérbe szorul, hogy inkább a szereplők aktuális problémáira koncentrálhassunk, amiből azért akad néhány.
Nicole Kidmant már nagyon régóta nem láthattuk annyira szupernek, mint most, Reese Witherspoon a karaktere számtalan antipatikus tulajdonsága ellenére is képes a szimpátiánkat kiváltani, Shailene Woodley-ban olyan feszültség tombol, amit csak ritkán láthatunk a tévében, és Zoe Kravitz, valamint Laura Dern is képes izgalmat csempészni a többiekéhez képest kicsit hátrébb tolt figurájába. A Hatalmas kis hazugságok ugyan “csak” emberi kapcsolatokról, anyaszerepről és arról szól, milyen elvárások érnek egy modern nőt a XXI. században, mégis olyan mély nyomot hagy bennünk, amire csak nagyon ritkán akad példa.

És végül, de nem utolsó sorban, megosztanám veletek a kívánságlistámat, azaz azokat a sorozatokat, amiket szeretnék megnézni, vagy legalábbis elkezdeni idén nyáron.
  • SKAM (angol jelentése: Shame, magyar jelentése: Szégyen)
    Ezzel a sorozattal való találkozásom mondhatni a véletlen műve, hiszen a legnagyobb videómegosztó portálon jött szembe velem az egyik szereplő barátnőjének csatornája, aki a videójában reagált a barátja sorozatbeli jeleneteire. Utána hosszasan olvastam a kritikákat és véleményeket erről a norvég tini drámasorozatról. Elvileg minden évadban másik főszereplőre fókuszál, ezzel másik témakört járva körül. Ígéretesnek tűnik, ráadásul a skandináv világ is érdekel.👼
  • Breaking Bad (Totál szívás)
    Ez szinte az összes létező közösségi oldalon szembejött velem már, és mindenki ajánlotta, hogy mennyire megéri megnézni. Az ajánlásokból nem tudtam meg sokat, de kíváncsivá tett... A műsor az új-mexikói Albuquerque városában készült 2008 és 2013 között és története is ott játszódik. Főszereplője Walter White középiskolai kémiatanárnál előrehaladott stádiumú tüdőrákot állapítanak meg. 👽 Később úgy dönt, a bűn útjára lép és metamfetamin előállításába és eladásába kezd egy korábbi diákjával, Jesse Pinkmannel, hogy még halála előtt biztosíthassa családja anyagi jövőjét. A sorozat címe egy déli szlengből jön, melynek jelentése kb. "elszabadítani a poklot".
  • What/If
    A What/If egyben a utolsó sorozat amit kitűztem magamnak idén nyárra. Annyira friss, hogy alig találtam róla magyarul anyagot. Ami kiderült eddig számomra, hogy egy neo-noir stílusú thriller, egy antalógia sorozat, amely arra fókuszál, mi történik, ha normális emberek nem normális, a skatulyájuknak nem megfelelő cselekedeteket hajtanak végre.💣 Nagyon izgalmasnak ígérkezik, úgyhogy megér egy próbát.👾

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése