Könyvbolondériák: bolhabetűktől az iniciálékig

Halihó!

A következő cikkemhez ezúttal nem saját kútfőből szedtem elő az ötletet, hanem >>innen<<. Nagyon tetszik ez a bejegyzés, és kedvem lett elkészíteni egy sajátot, saját tapasztalatokkal, meglátásokkal és élményekkel.

További jó olvasgatást, Tiszián

***

KÖNYVBOLONDÉRIÁK
bolhabetűktől az iniciálékig

A bejegyzés a Könyvrigolyák – a betűmérettől a kötésig című téma körül forog, avagy mit, hogyan preferálunk a könyvekben: kemény- vagy puhaborítás a favorit, bolhabetűk vs. öregbetűk, csak jobb oldalon kezdődő fejezetek, vagy papírspórolós könyvek? Egyszóval mindenféle apróság, ami egy kicsit is befolyásolja az olvasás élményét, amit szeretünk látni közben, vagy amitől parányit összevonjuk a szemöldökünket. 

Én nem tartom magamnak kifejezetten rigolyásnak ilyen téren, inkább csak tudom magamról, hogy így, vagy úgy jobban tetszenek egyes dolgok a könyv olvasása közben. Ezek alapján, megpróbáltam kisebb pontokra osztani a bejegyzést.

Könyvborítók

Számomra igenis a borítók bírnak a legnagyobb befolyásoló-erővel. Szokás mondani, hogy ne ítélj meg egy könyvet a borítójáról, de nekem igenis tetszik, ha igényes és vonzó egy adott könyv külseje. A szép borító igenis vonzó lehet, egy csúnya meg taszító, és befolyásolhatja, hogy el akarom-e olvasni vagy sem.👀

Olyanra nem emlékszem, hogy kifejezetten a borító miatt hagytam volna abba egy könyv olvasását, viszont olyanra igen, hogy azért nem vettem meg egy könyvet, mert nem tetszett a borítója:

• Shannon Hale: A suttogó című könyvét a könyvesboltokban, amikor szembejött, nagyon szkeptikusan kezeltem, nekem nem tetszett a borítója, aztán végül a könyvtárból kikölcsönözve egy próbát megér alapon adtam neki egy esélyt, és milyen jól tettem. Nagyon izgalmas mese! Viszont, ha meg kellett volna vennem, lehet, hogy elszalasztom a lehetőséget, pont a borítója miatt.
• John Green: Papírvárosok című könyvét viszont megvettem, pedig engem egyenesen elborzaszt a ronda, zöld magyar borító.

De, hogy pár jó példát is mutassak, ezeket a könyveket szó nélkül, csupán borító alapján megvenném, annyira igényesek a kötések, néhol már-már műalkotás jellegűek:

A könyv kötése

Én szeretem a keménytáblás és puhakötésű könyveket is. A keménytáblásokat viszont jobban preferálom, mert meg lehet őket fogni, tartósabbak, mert kötöttek és általában nem ragasztottak. A nagyon nagy, lexikon-jellegű keménykötésű könyvek a súlyuk miatt engem zavarnak: ha háton fekszem elfáradnak a sok felfelé-tartástól az ujjaim.

A külső védőborítót én mindig leszedem az olvasáshoz, az számomra arra hivatott, hogy a polcon díszelegjen vele a könyv, nem arra, hogy a csupasz fedelet megvédje olvasás közben.

Amit viszont ki nem állhatok, az az, hogy egyes puhakötésű könyveken van egy műanyag fólia, szerintem ez egyfajta védőfóliaként funkcionálna, de nekem ahol fogom a könyvet, mindig felgyűrődik, kirojtosodik, és olyan csúnya lesz, hogy néha egészen elmegy a kedvem a könyvtől.

A könyv tagolása

Ma már ez nem izgat annyira, de még most is jobban szeretem, ha van valami tagolás egy sor kihagyásán, lábjegyzeten kívül. Nincs különösebb elvárásom, de jobban szeretem, ha egy mű szépen megkomponált, és látszik, hogy valaki energiát fektetett abba, hogy én a kezemben tarthassam.

A fejezetekre bontást is előnyben részesítem, egyrészt, a könnyebb tájékozódást segíti, másrészt, ha elolvastam mondjuk a könyv felét, szeretem végigfutni a fejezetcímek alapján, hogy min vagyunk már túl eddig. Hogy a fejezetnek van-e címe, vagy nincs, arról az a véleményem, hogy általában fogalmam sincs már a fejezet végén, mi volt a fejezet címe.

Szintén nem elvárás, de szeretem, ha van tartalomjegyzék, mert ha megjegyzem, hogy melyik fejezetnél tartottam, akkor sokkal könnyebb kikeresni, mintha mondjuk az oldalszámokat jegyezném meg.

Betűméret, betűtípus

A betűméretnél sincsen semmiféle komoly megkötésem, ne legyen bolhabetűs, de ha az, akkor is végigolvasom, és óriási sem, mert a hatalmas betűk nekem élvezhetetlenné teszik az olvasást. Mesekönyveknél természetesen jobban preferálom a nagyobb betűket, de itt vélemény szerint azért is jobb méretesebbeket használni, mert a szöveg is kevesebb.

A betűtípus kérdésénél az eddigiekkel szemben viszont kifejezetten rigolyásnak tartom magam.

Először is, zavar, ha a betűtípus talpatlan (ha valaki nem érti, az ebben a zárójelben lévő szöveg talpatlan), jobban szeretem a talpas betűket, nekem ezek mindig is „a könyvbetűk” (= könyvekben használatos betűk) voltak.☝😅

Másodsorban nem szeretem, ha fölöslegesen belevisznek mindenféle olvashatatlan, kézírást utánzó típust (még leveleknél sem nagyon). Szerintem nagyon ízléstelenné tudják tenni a köteteket.

Hogy pozitív dolgokat is mondjak, a betűtípusokról: jó látni, hogy például a fejezetcím és a többi szöveg betűtípusa elkülönül viszont; vagy azt is szeretem, amikor a könyv konvenciális betítípust a cím viszont különlegesebb, non-konvenciális típusokat használ.

Extrák

Számomra idetartozik a lábléc is, amivel kapcsolatban szintén kissé háklis vagyok. A lábléc tartalmazza a csillaggal, vagy számjeggyel jelölt szavakat, kifejezéseket, amikről az író, úgy gondolja, hogy jelentésük az olvasó számára nem ismert. Továbbá a láblécbe kerül legtöbbször az oldalszám is.

Az oldalszámokkal általában semmi problémám sincs, szerintem teljesen mindegy, hogy alulra, felülre, vagy jobbra, balra helyezik el, viszont a magyarázatokkal annál több a bajom. Nem szeretem, ha sok van belőlük, számomra levesz az olvasási élményből, ha minden második szónál meg kell állnom és el kell olvasnom a hozzá tartozó ismertetőt. Az is idegesítő tud lenni, ha nem a kérdéses szó oldalának alján van a magyarázat, hanem például a könyv végén (több ilyen könyvvel is találkoztam már) zúdítja ránk az író az összes szót és jelentést. A hideg is kiráz ezektől a megoldásoktól.

A könyvek végén lévő extra tartalmak valamiért engem általában hidegen hagynak. Nem szeretem a beleolvasókat, reklámokat, nem olvasok el interjút vagy más könyvből való részletet, mert szeretem saját tapasztalat alapján eldönteni, hogy tetszik-e az adott könyv, és nem az alapján, hogy mások, híres emberek mit mondtak róla.

Plusznovellát se szívesen, köszönetnyilvánítást nagyon ritkán olvasok el. Számomra nem sokat mondanak a nevek, amiket felsorolnak. Vannak persze kivételek, szívhez szóló, nem nevekkel-terhelt köszönetek, azok nagyon aranyosak, főként ha esetleg az olvasóhoz is szólnak, ha jól emlékszem, ilyen például a Harry Potter utolsó részéhez írt köszönő (az angol kiadásban), ami így szól:

„The dedication of this book is split seven ways: to Neil, to Jessica, to David, to Kenzie, to Di, to Anne, and to You, if you have stuch with Harry until the very end.”

Ez annyira szívmelengető volt akkor is és még most is.💝

Kivétel néha az angol nyelvű regények végén a könyvkluboknak szánt rész, kérdésekkel, ezeket néha megnézegetem, annak ellenére, hogy a legtöbb kérdés bennem is megfogalmazódik az olvasás során.

Illusztrációk, iniciálék, rajzok, és egy ábrák, segédletek

Ezzel a ponttal, úgy vagyok, hogy könyve váltogatja. Vannak könyvek, általában a romantikus ifjúságik, amiknek nincs annyira izgalmas cselekményük, és így nem zavaró, ha van néha egy-egy egészoldalas rajz bennük, de szerintem nem jó, ha színes. A gyorsabb lendületű, izgalmas regényeknél viszont szerintem kifejezetten zavaró tud lenni, ha megtöri a sodró lendületet egy-egy rajz, vagy ábra. Ráadásul, hagyják az én fantáziámra, hogy elképzeljem, hogy néznek ki a szereplők.

Ha van a fejezet elején egy-egy motívum, vagy néha az oldalon a szövegbe beszúrva valami képecske, az szerintem untig elég, és szerintem ízléses is. Például a Harry Potterekben van egy baglyot ábrázoló kis rajz minden oldal tetején, azt nagyon szerettem.

Mesekönyveknél viszont természetesen alapvető kritérium a (színes!) illusztrációk halmaza.
A kisebb illusztrációkon kívül szeretem nagyon a térképeket – általában fantasy regényekben fordulnak elő (nagyon jók például J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura, Kristin Cashore: Garabonc trilógia) - ezeken végigkövetni a szereplők útját, aztán a családfákat, amik néha tényleg nagy segítséget nyújtanak olyan szerzőknél, akik bedobnak egyszerre 15 nevet, és a fényképeket is, amik néha tarkítják a különleges regényeket (pl. Ransom Riggs könyvében).

Személyes háklik

Először is nagyon vigyázok a könyveimre, olvasás után sokszor meg sem lehet mondani, hogy olvasott. Továbbá, a könyvek gerincét nem töröm meg, nem szamárfülezek, nem nyálazom az oldalakat, és legfőképpen nem húzom ki szövegkiemelővel, vagy firkálok az egyes lapokra.

Ezek lennének az én rigolyáim a könyvekkel kapcsolatban, de kíváncsi vagyok a tieitekre is. Mit és hogy változtatnátok meg egy-egy könyvben, mit szerettek és mit nem? Írjátok meg kommentben, szívesen olvasom a véleményeket!

Az írás művészete

Sziasztok! :)

A minap olvasgattam különböző írástechnikákról szóló külföldi oldalakat, és annyira megtetszett ez a téma, hogy úgy gondoltam megosztom Veletek a saját tapasztalataimat ezt illetően.

Szép napot, Tiszián

***

Az írás művészete

A legtöbb író, bloggerina, akit ismerek túlterhelt, és keményen megküzd azért, hogy bármit is le tudjon tenni az asztalra az írás terén. Elég kutatómunkát végeztem? Írjak előbb egy vázlatot, vagy írjam ki magamból az egészet egyszerre? Blogoljak, vagy azonnal keressek egy kiadót a jövendőbeli könyvemhez? Mit gondolnak vajon mások az írásaimról? Lesz egyáltalán, akit érdekel?

Végeláthatatlan a kérdések sora, de vajon létezik bármelyikre is jó válasz?

Nemrégen olvastam egy technikáról, ami segíthet kezelni a ránk váró feladatokat, és felszabadíthat a folyamatos tervezéstől és szervezéstől, hogy találjunk egy kis szabadidőt az írásra. Ahelyett, hogy vadászunk arra a kevéske időre, ami naponta megadathat írásra, megtanulhatunk „csoportosítva” írni.

Ezt a „halomban dolgozás” technikát személy szerint én már régóta használom, csak nem tudtam, hogy ez a speciális neve. Az iskolában ugyanis megtervezhettem egy napomat pontosan, de a tanárok különböző mennyiségű és nehézségű házi feladatokat adtak, az osztálytársaim különféle délutáni programokat szerveztek, és néha kellett egy kis szabadidő is, így fel kellett állítanom a fontossági sorrendemet.

A lényeg tehát egyszerű: fel kell ismerni a legfontosabb feladatokat, megfelelően elosztani őket az időpontjukig, majd rászánni annyi időt, amennyit hasznosnak érzünk.

A lényeg: a lényeg!

Íróként fontos tudni, mit akarsz a legjobban. Ha az első könyveden dolgozol, a legfontosabb, hogy befejezd a legelső vázlatát. Ha egy blogot építesz fel, és szeretnél visszajáró olvasókat, a rendszeres ütemezésnek kell elsőbbséget élveznie.

Azért kell tudnunk, mit szeretnénk a legjobban, mert amíg nem tudjuk, mindent egyaránt fontosnak tartunk, és mindennek figyelmet akarunk szentelni, ám nem kell.

Hasznos kiválasztani egy, vagy két dolgot, amit szeretnénk elérni például ebben a hónapban az írással, majd rá kell szánnunk pár percet, hogy megértsük, miért kiemelten fontos ez számunkra. Ez a lépés főként azért fontos, mert ez fogja adni a motivációt, amit mindig észben kell tartanunk majd, főként akkor, amikor az agyunk épp más feladatokat akar majd előtérbe helyezni.

Megvalósítható

Blogot akarunk létrehozni? Állítsunk fel egy heti, vagy havi posztmennyiséget amit megpróbálunk betartani! Könyvet tervezünk? Tűzzük ki célként először az 50 oldalt!

Később lehet, hogy arra gondolunk: „De ezt mind meg akarom csinálni most, amíg van hozzá időm és kedvem! Ahogy más blogokat olvasok, eszembe jut, hogy nekem is írnom kéne, be kéne fejeznem a könyvemet, új bejegyzéseket kellene megálmodnom.”

A legerőteljesebb, ugyanakkor legjószívűbb tanítónénis hangomon állíthatom, hogy nem, nem kell minden dolgot ma megcsinálnunk. Sőt, megpróbálni egy nap alatt megcsinálni mindent, és egybesűríteni az összes feladatunkat csupán tönkreteszi a kedvünket, és megöli a motivációnkat. Idővel az összes feladatot képesek lehetünk befejezni, de hacsak nem teljesállású írók vagyunk, - legalább egy asszisztenssel -, akkor nehezen lehetünk képesek mindent elvégezni mindössze egy nap alatt.

Tehát ne próbáljuk meg elérni az összes írói célunkat most azonnal. Válasszuk ki a legfontosabbat, lehetőleg olyat, amit meg is tudunk valósítani!

A csoportosítás varázsa

Diákként sajnos én magam is megtapasztalom a saját bőrömön a figyelmem és összpontosításom hiányát. Miközben mondjuk házi feladatot írok, megnézem a közösségi médiákat, kinyitok egy másik füzetet, „szünetet tartok” címszóval eszek, eszembe jut egy ötlet, azt leírom, majd visszatérek az eredeti tevékenységemhez… Aztán persze csodálkozom, hogy nincs elég lendületem a tanulás további részéhez.

Amikor viszont csoportosító technikával dolgozom, egyszerre egy dologra fókuszálok, felállítok egy megadott időt a munka elvégzésére, meghatározott mennyiségű szünetet adok magamnak, majd vagy visszatérek a tevékenységemhez, vagy egy másikkal folytatom.

A könnyebb megértésért, tegyük fel, hogy blog posztot kell írnunk, ÉS e-mailekre kell válaszolnunk. Beállítjuk a telefonunk időzítőjét egy órára, ami alatt csakis a blogra készülő cikken dolgozhatunk. Ha esetleg befejezzük a kitűzött posztot az idő vége előtt, nekikezdhetünk egy másik blogposztnak, míg le nem jár az idő. Ezek után adunk magunknak pár perc jól megérdemelt szünetet, újra elindítjuk az időzítést, ezúttal mondjuk 20 percet állítunk be, és megválaszoljuk az összes, erre váró levelet.

Ezek alatt az időtartamok alatt nem figyelünk a közösségi média hívó szavára, vagy bármire, ami azzal fenyeget, hogy megzavarja a figyelmünket. Csakis az írásra koncentráljunk.

Steve Jobs hasonló módszerrel dolgozott életében, és így írta le gondolatait a témáról.

„Az emberek azt hiszik, koncentrálni azt jelenti, hogy igent mondunk arra a dologra, amire figyelnünk kell. De nem csak ezt jelenti. Koncentrálni annyit tesz, hogy nemet mondjunk a többi jó lehetőségünkre, amit csinálhatnánk ahelyett, amit éppen csinálunk.”

Csak egyszerűen

Hagyjuk abba azt, hogy túlgondoljuk és megnehezítjük saját magunk számára a feladatokat!

Idővel mindannyian rájöhetünk majd, hogy a csoportosítás felszabadítja az agyunkat, attól, hogy tíz különböző dologgal foglalkozzunk egyszerre (a multitasking ráadásul elveszi a kedvünket és az időnket is).

Az írásra természetesen máshogy is szakíthatunk időt, de én ezt a módszert használom a leggyakrabban mostanában.

Remélem, hogy a tanácsaimmal sikerült segítenem, és nem untattam senkit. :) A megfigyeléseket, véleményeket és tapasztalatokat kíváncsian várom. :)

A női karakterekről

Sziasztok!

Nemrégen találtam néhány gondolatot a nőkről, ami nagyon megfogott, így elkezdtem beleásni magamat a témába, aminek végkifejletét olvashatjátok most. Vajon milyen egy „erős női karakter”? Egyáltalán mi ez?

She needed a hero, so that's what she become.

Szüksége volt egy hősre, szóval hőssé vált.

"Screw writing “strong” women.  Write interesting women.  Write well-rounded women.  Write complicated women.  Write a woman who kicks ass, write a woman who cowers in a corner.  Write a woman who’s desperate for a husband.  Write a woman who doesn’t need a man.  Write women who cry, women who rant, women who are shy, women who don’t take no shit, women who need validation and women who don’t care what anybody thinks.  THEY ARE ALL OKAY, and all those things could exist in THE SAME WOMAN.  Women shouldn’t be valued because we are strong, or kick-ass, but because we are people.  So don’t focus on writing characters who are strong.  Write characters who are people."

Ezt a tanácsot kapjuk Loritól, aki zseniálisan megfogalmazta milyen lehet egy erős nő.

DE AKKOR HOGYAN IS ÍRJUNK A NŐKRŐL? 

"A popkultúra azt közvetíti felénk, hogy sekélyes, egymást hátba döfő, a külsőnkkel megszállottan foglalkozó boltkórosok vagyunk mind, és üres fejünkben csak cuki fiúkról és még cukibb táskákról szövögetett vágyálmok konganak. Ez pedig hazugság – egy üres hazugság – és fel kell ismernünk ezt."

Erre mintegy válaszképpen Alison Betchdel karikaturista alkotta meg a híres Betchdel tesztet, amit elsősorban filmekre, (de mostmár sorozatokra és könyvekre) alkalmazhatunk, ha meg akarjuk vizsgálni, van-e bennük értékelhető, valóságos női karakter. Három kérdést kell megválaszolni:

1.     Van legalább két olyan női karakter, akik meg is szólalnak?

2.     Beszélnek egymással is?

3.     Valami másról, mint a pasikról?

Erre szép példa ez a fantasy-regény, amiből mostmár híres sorozatot is láthatunk. A Trónok Harca általános megdöbbenést keltett azzal, hogy a legnagyobb hatalommal és erővel bíró karakterek mind nők: anyák, feleségek, szüzek. Mi több, a könyvsorozat egyik szlogenje ez: „Valar Morghulis”, melynek jelentése: „minden férfinak halnia kell”. Viharban született Daenerys Targaryen, az Andalok és az Első Emberek Királynője, a Birodalom Védelmezője, a Fűtenger Khaleesije, Láncok Törője és Sárkányok anyja ezt feleli erre: „minden férfinak halnia kell; de mi nem vagyunk férfiak.”

Sajnos, manapság sem túl divatosak a női főszereplők – sem könyvekben, sem filmekben -, holott ugyanolyan emberi értékek lehetnének bennük, mint a férfi szereplőkben. A nők a Föld lakosságának kb. 50%-át teszik ki. A San Diego egyetem felmérései szerint 2011-ben a top 100 filmből mindössze tizenegynek volt női főhőse. 

(Egyébként a forgatókönyvírók mindössze 27%-a nő, míg a sorozatok alkotói között a szám pusztán 19%.)

Most pedig az én top 3-as listámat olvashatják a legerősebb női karakterekről. A spoiler veszély fennál!

THE THIRD

Ha elbuksz, nem megbuksz

Nastya Kashnikov | Emilia Ward

Nastya jellemzésével mindig is kicsit bajban voltam. A Nyugalom tengere női főszereplője olyan mértékig összetett jellem, hogy több napra lenne szükség az indítékai és gondolatai megértéséhez. Nastya Kashnikov igazából Emilia Ward. Ami Emilia Warddal történt tette Nastya Kashnikovvá őt.

A könyvben Nastyát ismerjük meg, bár ő valahol, legbelül valójában Emilia. Nastyával, amikor a neve még Emilia Ward volt, olyan csapás történt, amit nem mindenki tudna feldolgozni. Elvesztett mindenkit, és mindent. Ráadásul nem az ő hibájából. Akkor akaraterő, fegyelem és kitartás, no, meg persze bizalom kell az élete újrakezdéséhez, amibe a legtöbben belerokkannánk. Ám Nastya mindössze nevet változtatott, és átmenetileg megnémult, de ez semmi, ha azt vesszük, mi történt vele. Bár nem beszélhetett, így fájdalmát nem tudhatta meg mindenki, de talán többet mondott a csönddel és azzal, hogy szótlanul tűrte azt, ami vele történt.

THE SECOND

Ész a szépség felett

Hermione Granger

Sok Harry Potter olvasó jobban szereti Hermione-t, mint Harry-t. Hermione Granger valószínűleg a legokosabb diák a Roxfortban, ráadásul hűséges, és bátor. De nem tökéletes. Túl sokat beszél. Néha főnökösködik. Néha pedig igazi stréberként viselkedik.

Azonban Hermione negatív tulajdonságai ugyanúgy hozzájárulnak erős női karakteréhez, mint ahogy a pozitív jegyei. Abban a világban, ahol manapság minden lánynak elbűvölően szépnek, és tökéletesen nyitottnak kell(ene) lennie, J. K. Rowling megalkotott egy lányt, aki nem a legszebb, és legtöbbször nem „menő”.

THE FIRST

Zsenialitás a titok kulcsa

Frankie Landau-Banks

Frankie Landau-Bankst valószínűleg jóval kevesebben ismerik, mint az előző pontban említett Hermione-t, aminek talán az az oka, hogy Emily Lockhart újabb könyvét, a Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikáját csak nemrégen fordították magyarra. Frankie fiatalabb korában saját megítélése szerint egyáltalán nem számított sem szépnek, sem ismertnek. Tizennégy évesen az iskolai vitaklub tagja. Apukája csak Nyuszifülnek szólítja. Tizenöt évesen az alakja észbontó. A nyelve felvágva. És az új fiúja a legmenőbb végzős. Tizenhat évesen nem lehet neki nemet mondani. Főleg nem, ha kizárják egy titkos klubból, mert az „csak fiúknak van fenntartva”. A könyv Frankie lelki változását kíséri végig, és bár a borító alapján bugyuta középiskolai kliséhalmaznak tűnhet, a könyv már az első oldaltól kezdve más. Nagy gondolatokkal és problémákkal foglalkozik, mint például a női egyenjogúság.

Frankie régebben önmaga szerint nem volt szép, és egy csomó olyan tevékenységben részt vett, ami alapján sosem válhatott volna belőle igazi „menő” lány. Azonban egy nyár alatt gyökeresen megváltozik, és még a leghelyesebb végzőssel is járni kezd. Mindene megvan. Látszólag. Viszont érzi: ő nem ilyen. És mikor hibázik egyet, ezek az emberek ott hagyják. Látszólag befogadták, de végül senkije sem marad.

Frankie gondolatait talán a könyv végén található bekezdés foglalja össze a legjobban, s az én szememben ekkor vált A TÖKÉLETES női karakterré.

„Jobb egyedül lenni, jön rá hirtelen, mint olyasvalakivel, aki nem akar annak látni, aki vagy. Jobb irányt mutatni, mint követni. Jobb megszólalni, mint hallgatni. Jobb kinyitni az ajtókat, mint valaki más orrára csukni őket. Ő nem akar egyszerű és elragadó lenni. Nem lesz az az ember, akit mások szeretnének faragni belőle. Az a Nyuszifül halott.

A fiúk után néz, látja, ahogy elválnak útjaik, külön irányba mennek, és eltűnnek a sarkok mögött az Alabaster különböző épületeiben.

És már nem akar sírni.”

Forrás:
Bloody Romantic, Czikornyai és Patza, MadLori

E-book vs. Nyomtatott könyv

E-book vs. NYOMTATOTT KÖNYV

Megfogni egy könyvet, érezni azt a jellegzetes illatot. Miközben olvassuk, emlékek milliói rémlenek fel lelki szemeink előtt, s könnyen belemerülünk az olvasásba, észre sem véve az időt, vagy a teret. A könyv egyfajta drog. A drogos nem kapja meg az adagját, s agresszív lesz; mi nem kapjuk meg a könyvünket… Na, nem, azért agresszívek nem leszünk, de csalódottak biztosan. Azonban mégsem engedhetjük meg a pénztárcánknak a mindennapos könyvesbolttúrát. Erre találták fel az ebook-ot, vagy a pdf formátumú olvasást. Így a digitális könyvünkön tárolhatjuk az olvasnivalóinkat, ingyen és bérmentve, ráadásul még helyet sem foglal. No, de akkor miért nem akarunk ráállni a dologra?

 EBOOK 

Sokan ódzkodunk tőle, és drágálljuk a readert. De fontos megjegyezni, hogy egyre kedvezőbb árakkal is találkozunk manapság az elektronikai boltokban. Miért érdemes befektetni egy ilyen készülékbe? Nagyon sok embert ismerek, akik a számítógép előtt görnyedve olvasnak ki több száz oldalas regényeket. Én is kipróbáltam már, de az igazat megvallva, után nem volt meg az az élmény, mint amikor egy „hús-vér” könyvet olvasok. Nagyon irritáló tud lenni a szemnek a monitorról való hosszabb olvasás. Fájdalmas és könnyen elronthatjuk vele a szemünket. De az ebook felkínálja nekünk a papírhatású képernyőt, azaz a képernyőt nézve papír-anyag benyomását kelti. Így nem roncsoljuk tovább szemünket. Ám nem ez az egyetlen előnye a könyvvel szemben. Lehet, hogy drága egy ilyen szerkentyű, de egy igazi, jó regény ára 3000-6000 Ft között mozog, s ha megvesszük az ebook-ot, majd ingyen rátöltjük a könyveket, azonnal megtérül az ára. Másik előnye a tárhely. (Szinte) Korlátlan mennyiségű tárhely áll rendelkezésünkre. Ami nekem speciel jól jön, ha több könyvet is meg szeretnék tartani digitálisan. Néhányan azért félnek tőle, mert nehéz kezelni. Ezt a mítoszt erősen cáfolom: pár gomb van csak rajta, és ezek közül kettő az oda-vissza lapozásért felelős. Könnyen hordozható, mintha egy ledigitalizált könyvtárat cipelnénk a táskánkban. Unatkozol? Nyiss táskát, halássz elő egy könyvet az éterből és tádámm! Már olvasol is.

Én először azért sem szerettem volna digitálisan tárolni a könyveimet, mert nem láthatom a csodaszép borítóikat. Ám az ebook már a borítót is képes letölteni, szóval ezt is élvezhetjük. Nem olyan, mint az igazi, de ez is valami.

NYOMTATOTT KÖNYV

Bár az ebook-nak jelentős jó tulajdonsága van, azért nem kell félteni a jó öreg könyveket sem.

Milyen jó érzés feltenni egy könyvet a gyűjteményünkbe! Ugye? Mi lenne digitálisan? – Kislányom/kisfiam! Szülinapodra vettem egy kis olvasnivalót az ebook-odra. Majd átküldöm emailben. Hogy mi? Talán kicsit túloztam, de a példa alapján jól látható azért, hogy az ebook mellett nem kell megfeledkezni a nyomtatott könyvről sem.

Másodsorban egy könyv nem fog lemerülni, nem romlik el, nem fagy le. Nem kell megszakítani az olvasást a legérdekesebb részeknél (mert persze, hogy akkor hagy cserben technika, amikor a főszereplőink között elcsattanna az első csók… :D)

Végül… Én nagyon szeretek a könyvespolcomra pillantani és büszkén végigfuttatni a szemem a már elolvasott köteteken. Szép borítók, jó élmények. Ezt nem adnám egy halom ebook-ért cserébe.

Igen, látszik, hogy a digitalizált könyveknek jóval több előnyük van, és én mindenkit bíztatok a használatukra, mert a pénztárcánkat is kíméli, ráadásul sok jó könyv kis helyen is elfér. :) Ám, addig, amíg még nem halnak ki a nyomtatott könyvek, addig lehet rájuk félretenni, mert megéri. Alapjában véve előnyösség szempontjából én az ebook-ot jobban preferálom.

Remélem, sokat segített a cikk, bátran írjátok meg a véleményeiteket a témával kapcsolatban!

Ölel, Tiziano Aimée