Balázsi Lili Fanni: Madártej

Sziasztok, Molyok!

Úgy tűnik, az elmúlt hónapokban nagyon termékeny vagyok, ami az olvasást illeti. Körülbelül egy nap alatt sikerült átrágni magamat az alábbi könyvön, amiről már olvashatjátok is az értékelésemet.

Egy kis off-téma: én igyekszem változatosan olvasni, de nem mindig megy, s erről nagyrészt az időhiány tehet, mert csak azokat a műfajú könyveket olvasom el, amiket szeretek. Felvetül tehát a kérdés, hogy a blogon is lapos a tartalom? - tehát Ti érzitek esetleg úgy, hogy nincs választék - már ami a könyvkritikák műfaját illeti? 

Kérlek, bármi is a véleményetek, írjátok meg kommentben nekem, hogy tudjak ezen változtatni.

Nagy ölelés, Tiszián

Balázsi Lili Fanni: Madártej

Léna édesapja külkereskedő, ezért mindig utaznak. A vadóc tizenöt éves lány eddig hét országban végezte az iskoláit. Amikor Dél-Koreába utaznak, úgy dönt, a középiskola hátralévő éveit itt folytatja, nem utazik tovább édesapjával. Az új környezetben fel kell találnia magát: barátságokat köt, és folyton bajba kerül, meglepve ezzel a környezetét.
Balázsi Lili Fanni tizenöt évesen írta a könyvet, jelenleg középiskolába jár. Ez az első műve.

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Balázsi Lili Fanni könyvét anno Libriből ebook olvasóra töltöttem le, amikor leértékelték, most pedig, mivel a nyaralás alatt elolvastam, szerettem volna írni róla egy kis rövid bemutatást. Vágjunk hát bele!

A könyv hátulján olvashatjuk, hogy Balázsi Lili Fanni 15 évesen írta meg a Madártejet, amitől a földön koppant az állam, amikor megtudtam. Ha tippelnem kellett volna, nem hiszem, hogy egyáltalán ezt a művet gondoltam volna az első művének, de ha mégis, 10-15 évet minimum hozzágondoltam volna a valódi életkorához. A stílus igazán érett gondolkodásra vall, de ifjúsági regényekhez méltóan hozza magával a humoros, könnyed, de legfőképp szórakoztató jellemeket is.

Bevallom, a borítója nekem nem nyerte el a tetszésem, kuszának és összevisszának tartom, mintha csak az utolsó pillanatban rádobáltak volna mindent. Nekem így a LOL könyvekhez hasonlít, amik sosem voltak szimpatikusak – bár a célközönség ugyanaz a korosztály, tehát ilyen szempontból megértem a választást. Viszont a regény hangulatához sem ezt a zöld színt választottam volna (még akkor sem, ha a főszereplőnknek ez a kedvenc színe). Sokkal szebb lett volna egy sárgás-narancssárgás szín.

A hátoldalon lévő ismertető nagyon szépen összefoglalja a tartalmat: Léna édesapja külkereskedő, ezért kénytelen mindig utazni a munkája miatt, amit Léna ki nem állhat. Feltehetnénk tehát a kérdést, hogy miért nem marad, akkor otthon a másik szülőjével, azonban alighogy megfogalmaznánk magunkban, választ is kapunk rá: Spoiler alert a lány édesanyja meghalt End of spoiler. Így tehát Léna kénytelen mindig az apukájával utazgatni, és csak a nyári szünetekre jön haza Magyarországra nyaralni.

A csodszép Korea

Amikor Dél-Koreába utaznak, úgy dönt, a középiskola hátralévő éveit itt folytatja, nem utazik tovább édesapjával. A könyv pedig az itt eltöltött idejéről, kapcsolatairól, kultúráról és a kamasz lány mindennapjairól szól.

Ami rendkívül tetszett a könyvben az az író felkészültsége volt az idegen kultúrával szemben, és a tálalásmód a magyar olvasók számára. Izgultam, hogy vajon sikerül-e valósághűen átadni az ottani életmódot még a laikus olvasóknak is, és azt kell mondjam, sikerült. Bár nem ezen van a hangsúly a történtben, mégis zseniálisnak tartottam, ahogy egy átlagos, fiatal lány szemszögéből, akinek a fél Földgolyót behálózó utazásai során is sikerült megőriznie magyarságát, fedezhetjük fel Ázsia egyik gyöngyszemét. Szerettem a két nemzet közötti kontrasztot, és főleg, ahogy ez bemutatásra került.

Szereplőket tekintve elégedettnek mondhatom magam. A karakterek jól megformáltak voltak önmagukhoz hűen hozták a szerepüket a történet során. Tetszett, hogy több szereplővel dolgozott az író, ezzel színessé és érdekessé téve a történetet. Bár Lénával annyira nem tudtam azonosulni, mert a személyiségem szöges ellentétét képviseli, mégis sokszor megnevettetett, és tiszteletet ébresztett bennem, hogy a biztos otthon hiányának ellenére képes volt közel engedni magához embereket, majd életre szóló kapcsolatot kialakítani velük, közben nem megfeledkezve a tőle messze lévő családjáról sem. Bármilyen vadóc egy leányzó, a szíve hatalmas, és ez becsülendő.

És akkor a negatívumok…

Az egyik, amit nehezményeztem és észrevettem, de az írói tapasztalat hiányát tudnám okolni érte, az Léna gondolkodása, a lehetőségek megfontolásának szinte teljes hiánya volt, miután édesapja felajánlotta neki a választás lehetőségét, hogy otthon maradjon a nagynénjével, vagy pedig menjen vele Koreába. Tudom én, hogy egy alapvetően szélvész természetű lányról beszélünk, aki erősen kötődik az apjához, de akkor sem tartom valószerűnek, hogy 15 évesen ne gondolná át a lehetséges következményeket, főleg, ha olyan határozott elképzelésekkel rendelkezik, minthogy a középiskolát egy helyen végezze el. Ezen kívül a hozzáállása is érdekes volt, kissé neveletlennek tartottam, és teljesen megértettem a koreai tanárokat, akik kissé nehezményeztek a viselkedését. Furcsa volt olvasni, hogy mindent megengedhetett magának, (de gondolom hozzátartozik a hebrencs személyiségéhez).

A másik tényező, ami nem tetszett, az a motivációk és indoklások zavara. Az elején például nagyon zavart, hogy teljesen zavaros, miért is dönt a főhős úgy, hogy Koreában fogja elvégezni a középiskolát. Szavaival azt bizonygatja, hogy az apját nem akarja egyedül hagyni, de aztán nem követi őt, amikor apjának a munkája véget ér az országban. Az sem indokolja a döntést, hogy végre be akar illeszkedni egy közösségbe. Ha ez így van, akkor miért nem Magyarországon teszi ezt, ahová legalább néhány rokona, az emlékei, a rokonai kötik? Hiszen valószínű, hogy 4 év után azt az országot is el kell hagynia, valószínűleg a kontinenst is… Persze egy kamasz döntéseiben sokszor nehéz logikát találni, de ez azért nekem így nagyon nem klappolt.

A szerkezete kicsit leíró iskolai fogalmazás jellegű volt, a vége pedig kissé összecsapottra sikerült, de mégiscsak egy 15 éves gyerekről beszélünk.

Ami a szerkesztéssel kapcsolatban szemet szúrt, hogy a Kossuth-os könyvekre nem jellemzően néhány helyen elütést és más apró-cseprő hibákat vettem észre miközben olvastam, márpedig eddig nem ez volt a tapasztalatom a kiadó könyveivel kapcsolatban. A tördelése még rosszabb volt, néha fél oldalak hiányoztak, máskor az oldalszám "lecsúszott" a szöveg miatt. Ez rontja az olvasási élményt, de nem az írónő hibája. Remélhetőleg, ha lesz második kiadás, akkor már a javított verziót olvashatjuk.

Léna az én elképzelésem szerint

Összességében nem túlzottan eseménydús a történet és hatalmas csavarok sincsenek benne. Viszont, ha valaki erre vágyik, szerintem olvasson fantasy-t vagy krimit. A saját kategóriájában én jónak gondolom a történtet, és ami a legfontosabb, olvastatja magát. Ennek, és nem túl terjedelmes mivoltának köszönhetően együltő helyében el tudja olvasni az ember, ami felettébb hasznos, ha mondjuk strandolvasmányt keresünk. A barátok számos rosszul elsült terve végül mindig nevetésben végződött, és együtt izgulhattunk velük a jövőt fürkészve. Természetesen az elmaradhatatlan romantika is megfűszerezi a történéseket, szóval ízig-vérig tinédzsereknek szóló könyvről beszélhetünk.

3 pont

Fiona Barton: Az özvegy

Kedves Idetévedt Olvasók!

A diákmunkám mellett most van időm bejegyzést írni, és történeteket fogalmazni, így várhatólag többször fogok nektek cikkeket hozni.

De, visszakanyarodva a mai témához, lehet, hogy már többen találkoztatok Fiona Barton nevével (weboldalát a nevére kattintva érhetitek el), akinek regényei több országban a sikerlisták élére ugrottak. Én is nagyon kíváncsi voltam, vajon tényleg olyan jól ír ez az elsőkönyves írónő, mint ahogy beharangozták, vagy csak mese az egész? Az értékelésemet lejjebb olvashatjátok, illetve az interneten böngészve találtam egy interjút az írónővel, amit itt érhettek el.

Kellemes olvasást kívánok, s még kellemesebb hétvégét Nektek, Tiszián

Fiona Barton: The Widow

Az özvegy

 

Mind láttuk őt. Glent, a férfit, a szörnyet, ahogy – egy borzalmas bűnügy vádlottjaként – az újságok címoldaláról bámul ránk. 

De mi lehet az asszonnyal, aki a bíróság lépcsőjén vár? Az asszonnyal, aki a férfi mögött áll?

Jean Taylor élete szerencsésen és átlagosan alakult. Szép ház, kedves férj, Glen, aki minden volt, amire valaha vágyott: az ő sármos hercege. Egészen addig, míg az újságokból bárki megtudhatta: a férje minden gaztettre képes szörnyeteg, maga az ördög… 

De Glen most halott. Jean pedig elmond mindent, amit tud.

Fiona Barton első regényét az év legjobban várt könyvei közt emlegette az angol és az amerikai sajtó. És nem hiába. Az özvegy napok alatt felkerült a legfontosabb sikerlistákra, pillanatok alatt lett a Sunday Times és az Amazon bestsellere. Eddig 26 nyelvre fordították le, nálunk a világ legtöbb országát megelőzve jelenik meg.

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Nagyon sokféle, és leginkább eltérő véleményt hallottam már Az özvegyről, mire a kezembe került. Példának okáért a könyv fedlapján azonnal szembetaláltam magam a Glamour idézetével, mely szerint „ez a könyv ami kitölti az űrt, amit A lány a vonaton című regény hagyott”. Mivel nekem A lány a vonaton hatalmas csalódás volt, a csali szöveg, miszerint kitölti az űrt, amit a már említett kötet hagyott, egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet, nem vártam tőle jobban, hogy olvashassam. Viszont milliószor jobban tetszett, mint az a másik, amit nem akarok még egyszer felemlegetni.

Előzetesben azért megjegyezném, hogy ha valaki netán azért aggódik, mert elöntötte most a könyvpiacot a házastársas-thriller, és nem akar belenyúlni valami teljesen középszerű és közhelyes regénybe, annak ebben az esetben nem kell aggódnia – annyira.

Történetünk kezdetén megismerkedünk magával az özveggyel, Jean Taylorral, aki rögtön megismerteti velünk az alapszituációt: belecsöppenünk egy olyan helyzetbe, amely máris felkelti az olvasó érdeklődését. És elkezdődnek megfogalmazódni a kérdéseink…Vajon mi lehet az oka, hogy ezt a frissen megözvegyült asszonyt ekkora sajtóérdeklődés fogadja? Miért veszi körül ezt a nőt a lenézés és megvetés fojtogató légköre? Ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk, nem csupán Jean szemszögéből látjuk a dolgokat, rögtön utána a riporter nézőpontjával is szembesülünk.

Hamar világossá válik, hogy a sajtóérdeklődés hátterében egy évekkel korábbi eset áll, egy kislány, Bella rejtélyes eltűnése, amely Jean néhai férjéhez, Glen Taylorhoz vezette a nyomozókat. Az eset igencsak felkavaró jellegénél fogva hatalmas felháborodást váltott ki az emberekből, akik közül sokan önjelölt igazságosztó szerepében tetszelegve próbálták megkeseríteni a Taylor család életét folyamatos fenyegetőzéseikkel. Az eset végére azonban évekkel később sem sikerült pontot tenni, addig pedig a kedélyek sem csillapodnak le teljesen. Mindenki tudni szeretné, hogy valójában mi is történt. Az egész ország egy emberként fordult Glen Taylor ellen, valamint Jean ellen, amiért kiállt férje mellett, holott mégsem sikerül a férfire rábizonyítani a bűnösséget. Ki tudhatja igazán, hogy mi zajlott a háttérben? Talán csak az özvegy, aki azonban hallgat. Szép apránként azonban beavatja az olvasót mindabba, amire a közvélemény ácsingózik. Jean gondolataiba bele-belepillantva vele együtt rakjuk össze a kirakós darabkáit: együtt igyekszünk megfejteni mind magát az esetet, mind pedig a férje valódi énjét. Ez jellegénél fogva nem egy sietős folyamat, ebből adódik, hogy maga a cselekmény sem túlzottan pörgős, ám mégis fenntartja a feszültséget.

Mi történt a kislánnyal? És ki vitte el? - A kérdés, ami végig az ember fejében motoszkál olvasás közben. Ez a két kérdés hatja át az egész könyvet. Adva van egy anya, aki nem figyelt a gyerekére, mert éppen mást csinált. Adva van egy feleség, aki a férjét védi, hiszen ismeri és tudja, hogy nem bántana egy kislányt. És adva van egy férfi, aki tisztességes munkát végez, és nem bántana egy gyereket. Ott vannak még az újságírók is, akik igyekeznek mind az eltűnt Bella anyukájából kisajtolni a szívszorító vallomásokat, és Jeanie-t is sarokba szorítani, hogy nyilatkozzon férje, azaz az ügy fő gyanúsítottjának halála után.

És az özvegy nyilatkozik is, és ezzel jól felkavar mindent, ami az évek alatt leülepedett, és azt is, amit mi olvasók gondolnánk.

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Ha valaki megkérdezné, hogy mit gondolok erről a könyvről, akkor annyit felelnék „Hát nem is tudom”. Annyi féle érzés kavargott bennem a történet folyamán. Voltam aggódó, dühös, féltem, és örültem, izgultam és csalódtam.

Lehangoló regény. Nem csak a téma miatt, a nyomozás maga nem kap igazán nagy hangsúlyt, ahhoz túl nagy léptékben haladnak, és túl sokszor jutnak zsákutcába. Inkább a feleség lelkivilága, gondolkodása az, ami nyomasztó. Hogy valóban léteznek nők, akik csak ennyik. És nagyon furcsa, de a leggonoszabb dolog, ami valaha is történhet egy gyerekkel, valahogy el is sikkad a feleség mérgező gondolatai mellett.

Jól felépített a könyv, tényleg csak az utolsó oldalon kap az ember választ, addig pedig jó sok dolgon kell keresztülmennünk. Folyamatos kételkedés, hogy higgyünk, ne higgyünk, csak úgy, mint az özvegy. Ő sem tudta. Kételkedett a férjében, de mégis mellette állt.

Ennek ellenére, többet vártam tőle. Nem tette hozzám közelállóvá egyetlen egy karakterét sem az írónő. Egy kicsit mintha elcsúszott volna a cselekmény, soknak éreztem a három karakter nézőpontját, akiket ráadásul több időpontban is nyomon követhettünk. 

Kellemetlen könyv, mert nem ad megkönnyebbülést. Nekem legalábbis nem adott. Indulatokat gerjesztett, feloldozás viszont nincs.

A pszicho thriller-műfaj rajongóinak érdemes a kezükbe venniük a könyvet, de semmiképpen sem emlegetném egy lapon a Holtodiglannal és A lány a vonatonnal sem. Az özvegy jó szórakozás, amely egyben nagyon komoly problémákkal foglalkozik, ennek ellenére nem lett a kedvenc könyvem, és nem is ajánlanám a thriller, vagy krimi rajongóinak, mert egyáltalán nem gyors folyású, vagy izgalmas. Érdekes olvasni a gondolatokat és teóriákat, de izgalmasnak semmiképpen sem mondanám.

3 pont

Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Hey-ho, darlings!

Ismételten könyvkritikát hoztam nektek, ugyanis elterveztem, hogy megcsinálom az idei könyves kihívást (is), így igyekszem minél több könyvet olvasni. (Mielőtt bárki ítélkezne, a blogra nem kerül ki minden könyvről vélemény, ennél sokkalta többet olvasok.) Aki pdf-ben szeretné elolvasni, az ezen a linken letöltheti.

Mivel erről a könyvről - ha rendes véleményt szeretnénk írni, - csak egy spoilergazdag kritikát hoztam, kérlek Titeket, hogy figyeljétek a vastag, piros betűs SPOILER ALERT kifejezéseket, és ha nem akarjátok tudni a könyv egy-egy cselekményét, akkor onnantól ne olvassátok tovább, a saját érdeketekben.

Ami pedig a folytatásokat illeti, igyekszem hozni 3 taget, ezek előkészületben vannak; 2 ajánlót, ezekbe még nem sikerült belekezdenem; illetve végre-valahára érkezik az Amikor... első része.

Jó olvasgatást, Tiszián

JAY ASHER: 13 REASONS WHY

TIZENHÁROM OKOM VOLT

Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. 

Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. 

Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat, és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

Hannah Baker öngyilkos lett. Tizenhárom oka volt rá, amiket pontosan tizenhárom felvételre rögzít, ezeket pedig kazettákra másolja fel. A tizenhárom ok mind egy-egy személyhez köthető. Mindenki, aki felelős Hannah Baker haláláért valamilyen szinten, annak a neve rajta áll a kazettákon. ☝👽

Clay Jensen mindig is csodálta és kívülről imádta a lányt, ám egy nap egy cipősdobozt kap, amiben 7 kazetta van. Amikor belehallgat az elsőbe, azt hiszi rosszul hall. De nem. A fiú kezében a vallomásokat tartalmazó kazettákkal és az ósdi walkmanjével bejárja a várost, hogy a végére járjon: miért is lett öngyilkos Hannah Baker? 💀

Szögezzük le: Hannah nem volt egy szent, és bár nyilván a kazettákon szereplő emberek is hozzásegítették a történtekhez, azonban sok okról önmaga tehet. A könyvvel nem volt különesebb problémám, azonban Hannah viselkedése kicsit kiakasztott. Ha nem tetszettek neki a bulik. Ha azokon olyan dolgok történtek, amiket ő elítélt. Ha több bulin is olyan emberek voltak, akiket nem szeretett, és akik utálták őt. Ha mindenki, idézem: szajhának tartotta. Akkor mégis miért ment el az összesre? 😶😷 Talán megakadályozhatott volna egy-két dolgot és nem kellett volna meghalnia. De nem. Ő elment.

Tehát Hannah öngyilkos lett, meghozott egy döntést, ami ennél véglegesebb nem is lehetne. Függetlenül attól, hogy ezt helyesnek ítéljük-e, az ő története ez a könyv. A főszereplőnk mégsem ő, hanem Clay. A fiú szemén keresztül követjük az eseményeket, de Hannah a másik narrátor, aki a kazettákon keresztül mesél. Az ötlet, hogy egy öngyilkos kazettákban hagyja hátra végső búcsúját, és életed végéig kísért a hangja… Le a kalappal, Jay Asher!👏👏

Hannah indokai, hogy miért lett öngyilkos, már-már klisék, s azt gondolhatnánk, „ha ezek az indokai, akkor ennyi erővel a világ minden második lány öngyilkos lehetne.” De nem. Hannah-t nem az vitte rá tettére, hogy például SPOILER ALERT! Justin Foley – az első kazettáról – megcsókolta, miközben mindenki más azt hitte valami durvább is történt, ugyanis Justin volt olyan kedves és elküldött egy kompromittáló képet mindenkinek. END OF SPOILER. Nem, Hannah-t az események együttes ereje ölte meg. Ahogy többször említi, a srác az első kazettáról csak a lavina kezdete volt. Önmagában nem lenne elég az öngyilkosságra. 💣

A kazettákból az is kiderül, hogy SPOILER AGAIN! Clay nem tett semmit, a neve csak azért került a többiek közé, mert Hannah le akarta zárni a közös történetüket, és elmondani, hogy mi érzett Clay iránt. Azonban szerény véleményem szerint Clay-nek is volt egy bűne, ami emészti is őt a könyv során is. Hogy nem tett semmit. Tudom, nem az ő dolga lett volna, és nyilván nem volt tapasztalata ilyen téren, de ha egy kicsit is bátrabb lett volna, beszélgetett volna Hannah-val, észreveszi a jeleket, (példának okáért, amikor a lány levágatja a haját, és még meg is beszélik az egyik tanórán, hogy az öngyilkosságra utaló jel lehet hirtelen változás a külsőben) akkor megmenthetett volna egy életet. 🙆 END OF SPOILER.

Mert Hannah-t igenis megmenthették volna. Nem szolgált rá a történtekre, de mégis megtörténtek, ami felhívja mindenki figyelmét, hogy egy kis jóság, mennyit ad a másiknak, vagy ellenkező esetben egy rossz szituációban kimondott sértés mennyit ronthat a helyzeten.

Az alapkoncepció, a megvalósítás mind-mind jók, és az öngyilkosság már eleve nagy feszültséget ad hozzá. Szóval nem egy sablonos tiniregényt kapunk, hanem valódi, mély regényt. Bár engem nem fogott meg annyira. 😅

De hogy ne tűnjön annyira negatívnak a kritika, szeretnék egy szálat kiemelni a történetből. Clay egyik iskolatársa, és egyben ex-barátnője, Sky, szerepel a jelenben. LAST SPOILER! Mikor Clay buszra száll az este, hogy elutazzon az egyik helyszínre, amit Hannah megjelölt a kazettán, egy esemény helyszínéül, Sky ott ül a buszon, egyedül. A fiú elgondolkodik, hogy odamenjen-e hozzá, de végül nem teszi. Clay szemszögében nincs sok szereplő - persze ott vannak a Hannah kazettáiból megismertek, illetve a fiú legjobb barátja, akitől a walkmant kapja - de Sky az olvasás során is végig ott motoszkált a fejemben. A könyv végén pedig választ is kapok a sejtésemre. Sky valószínűleg magányos, és nekem az jött le, hogy lehetséges, hogy fontolgatja az öngyilkosságot ő is. De a mű végén Clay is rájön. A lány után fut, ráköszön. És remélhetőleg megmenti. 🙏 END OF SPOILER.

3 pt

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Sziasztok, könyvmolyok!

A minap éppen lomtárazgattam a laptopomon a régi írásim és cikkeim között, mikor megtaláltam ezt a közel negyed éves kritikát. Mondanom sem kell, mennyire meglepődtem, s úgy gondoltam méltó helye lenne a blogon, így kikerült.

Arra viszont - a félreértések elkerülése végett - szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az alábbi vélemény már az első mondatától kezdve erősen spoiler veszélyes, így csak akkor olvassátok el, ha ez titeket nem zavar! Ha pdf formátumban szeretnéd elolvasni a könyvet, akkor ezen a linken megtalálod.

Jó olvasgatást kívánok, Tiszián

Paula Hawkins: The girl on the train

A lány a vonaton

Ritkaság, ​hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye. 2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet. 

Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt. Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

***

Az egész történet egy furcsa kezdéssel indít, ami talán csak még jobban felkeltette az érdeklődésemet:

„Egy bajt jelez, kettő reményt, három leányt… Három leányt. Három leányt. Elakadok a háromnál, egyszerűen nem tudom folytatni. A fejem hangokkal van tele, a szám vérrel. Három leányt. Hallom őket, a szarkákat, kinevetnek, gúnyolódnak velem, érdes cserregéssel. Vész. Vészt jeleznek. Már látom is őket, a nap elsötétül. Nem a madaraktól, valami mástól. Kitakarja a napot. Valaki jön. Valaki beszél hozzám. Látod? Látod, mire kényszerítesz?” Ennek eredetére a későbbiekben rá is bukkantam. A könyv szerint van ez a bugyuta kis kiszámoló a szarkákról: Egy bajt jelez, kettő reményt, három leányt, négy meg legényt, öt ezüstöt, hat aranyat, hét pedig titkot, mely titok is marad. Szóval ezzel indítunk, és a könyv tartogat még meglepetéseket. Na, de csak szépen sorjában.

Ahogy az az előző versikéből is kiderül, van „három leány”. Én legalábbis ezzel azonosítottam azt, hogy három nő narrálja a történetet.

Adott a főszereplő, Rachel, aki vonattal ingázik az otthona, Ashbury és a munkahelye, London között. Ahogy haladunk előre a történetben, kiderül, hogy a harmincas nő az egyetemről megismert barátnőjénél, Cathy-nél lakik, ám rendszeresen kiborítja őt (Cathy-t) azzal, hogy részegen állít haza, lehányja a szőnyegét stb. Ráadásul már rég nincs munkája, csak azért jár be Londonba és üti el az időt, hogy Cathy ne tudja meg, hogy kirúgták. Rachel élete szánalmas, - ahogy ezt milliószor megjegyzi a történet során. 😤Legnagyobb problémája, hogy volt férje, Tom egykor újra szerelmes lett egy Anna nevű nőbe. Mikor elvált Tom-tól, a férfi kifizette őt, de a házat megtartotta, és most ott él az új nővel, és a kislányukkal. Rachel pedig minden nap ott vonatozik el a szeretett ház előtt, belelátva a férje életébe, akibe nem mellesleg még mindig szerelmes. Néggyel Tom és az új nő, Anna háza (ami egykor Tom és Rachel háza volt) mellett áll egy ugyanolyan kialakítású viktoriánus ház, amelyet Rachel szintén mindennap lát. Itt él egy gyönyörű nő, és férje, mindketten annyi idősek, mint Rachel. A nő pedig csodálja őket, mindazért, amit lát a vonat ablakából. A párt – mivel csak a vonat ablakából ismeri őket – elnevezi Jess-nek és Jason-nek, s ahogy mindennap látja, hogy miket csinálnak, már-már tökéletesnek gondolja a kapcsolatukat. Azonban egyik napról a másikra Jess, akiről Rachel megtudja, hogy valójában Megan-nek hívják, eltűnik. A férjét, Jason-t – valójában Scott-ot – gyanúsítják az esettel kapcsolatban. És ha ez még nem lenne elég, Rachel, Megan eltűnésének napján ott járt a környéken, de nem emlékszik belőle semmire, mert (megint) teljesen részeg volt. Aztán elkezdenek visszajönni az emlékei. 💥

Ez a három nő, Rachel, Megan és Anna mesélik el a történetüket, ami összefügg – Megan eltűnése óta pedig szinte összefonódik.

A legtöbbet Rachel mesél, s ezután néha betekintést kapunk Megan életéről is, aki hatalmas traumán ment keresztül: elveszítette a bátyját, aki a világot jelentette számára, ezért elszökött otthonról és odaköltözött egy Mac nevű fickóhoz, akivel sok hülyeséget csináltak. Mint azt később megtudjuk, a nőnek születik így egy kislánya, Libby, akit nem terveztek Mac-kel. Otthon szülte meg, és egészen pár hónapos koráig nevelte a kislányt, de egy Mac-kel való veszekedés után, hogy lenyugodjon, befeküdt a kádba a kisgyerekkel. Megan elaludt, Libby pedig vízbe fulladt. Megan nem tudja ezt elmondani senkinek és már egyszerűen nem tud meglenni a minden szempontból tökéletes férje, Scott mellett.

Nekem személy szerint Rachel része már néhol elég unalmas volt. (Bár az egész könyv nagyon vontatott volt. 😶) Semmi izgalmas nem volt benne, és az a nő csak ivott. Mindig. Ha vidám volt, ha szomorú, Rachel ivott. Tudom, hogy a karaktere így lett megformálva, tulajdonképpen egy lelki roncs, de lehetett volna valami izgalmat vinni bele

Anna, a kiegyensúlyozott feleség, és családanya szerepében tetszeleg, az ő részeiben csak Rachel-t szidta, és Rachel-t szidta, meg Rachel-t szidta, oh, és talán még… Rachel-t szidta (hehe :D). Aztán kezdett olyan érzésem lenni, hogy fél a férje exétől.

A történet vége felé már kezd kiderülni (végre!), miért fonódott össze a három nő sorsa.

SPOILER ALERT: Rachel ugye kétségbeesetten próbálja visszahívni az emlékeit Megan eltűnésének éjszakájáról. Az egyik emlékezetfoszlány vezet a másikhoz. Végül rájön, hogy majdnem mindenre emlékszik arról az éjszakáról, amikor eltűnt, és kulcsfontosságú szereplővé válik az ügyben. Visszaemlékezik, hogy Tom és egy nő beszálltak a kocsiba. Eddig Rachel azt hitte, az a nő Anna volt. De nem ő volt, hanem Megan. (ekkor reméltem, lesz benne valami hatalmas csavar, a gyilkos személyét illetően) Megan eltűnésének éjszakáján, ahogy azt megtudjuk, Megan találkozik Tom-mal, Rachel exférjével, Anna jelenlegi férjével, ugyanis Megan-nak és Tom-nak viszonya volt. Megan pedig terhes lett, s mivel úgy gondolta a baba Tom-tól van, meg akarta vele beszélni. Ám Tom állítása szerint „véletlenül” fejen dobta egy kővel, aki így annyira vérzett, hogy végül csak megkönnyítette Megan halálát, majd eltemette. Anna részeiből kiderül, hogy a férje és Rachel exférje profi hazudozó. Ahogy sejtettem. 😈Ráadásul Tom egyfolytában próbál segíteni Rachel-nek, hogy távol tartsa magát Scott-tól, és a Megan-os ügytől. Természetesen nem azért, mert annyira aggódik érte. Azért teszi, mert tudja, hogy Rachel vissza tud emlékezni, ha kell. És lám-lám, kiderül, hogy ő, Tom, volt a gyilkos. 😎END OF SPOILER. 

A szereplők közül senkivel sem tudtam egy hullámhosszra kerülni, ám el kell ismernem, hogy a könyv karakterei nagyon jól kidolgozottak, a háttérsztorijaik jól kitaláltak és ötletes volt a három szemszögű történetvezetés is. Az elbeszélés módja az én ízlésemhez képest túl lassú (nem is lassú, egyszerűen áll!), idegesítőnek tartom a lassan haladós sztorikat. Igazából nem szeretek negatív kritikát írni, mert hát ki vagyok én, hogy kritizáljak (ráadásul negatívan) egy befejezett, megírt, kiadott könyvet? Ugyanakkor néha jólesik kiírni magamból, ha nem tetszik valami. Például, hogy ezt, hogyan hasonlították a Holtodiglan-hoz, vagy a Gone Girl-höz?
A regény stílusát leginkább a pszichológia thiller kategóriába tudnám besorolni, sok volt benne a lélektani kérdés, ez az egyetlen, ami megfogott benne, sajnos.

Egy nagyon tanulságos kis idézet van a könyvben viszont, szóval ezek lenne az én végszavam: ne feledjétek, „az élet nem bekezdés, a halál pedig nem zárójel!”

1 pont

Katie Alender: A rossz lányok nem halnak meg

Halihó, könyvmolyok!

Tudom, tudom: nem könyvajánlóra számítottatok, de nem sikerült úgy befejeznem a Scooby-s fanfic-et, ahogy szerettem volna, viszont összecsapni nem szerettem volna, szóval most ezt hoztam helyette.

Nemrég az egyik legjobb barátnőm meglepett egy könyvvel, s már nagyon kíváncsi volt a véleményemre, én pedig egy szép, hosszú véleményt írtam neki a könyvről, amit gondoltam ide is kiteszek, hátha valakinek van kedve elolvasni/érdeklődik a könyv iránt.

Ha esetleg valaki pdf-ben szeretné elolvasni (ezt a formátumot át is lehet konvertálni az e-könyv formátumba is akár) akkor ezen a linken megtalálja a könyvet.

Jó, olvasgatást, Tiszián

Katie Alender: Bad Girls don't die
A rossz lányok nem halnak meg

A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…

Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.

És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?

Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?

***

Alexis mióta elvesztette legjobb barátnőjét, megváltozott. Nincsenek barátai, zárkózott, és előszeretettel lógja el az egyes órákat. A pomponlányokat pedig úgy kerüli, mint más a tüzet. Elvégre is miattuk költözött el Beth, és Lexi is miattuk vált az iskola kirekesztett különcévé.💦
Menedéket és nyugalmat csak otthon, és legkedvesebb hobbijában, a fotózásban talál. Ha csak teheti, legyen az éjjel vagy nappal, előkapja gépét, hogy szebbnél szebb képeket készíthessen.
Egyik éjszaka, mint már oly sokszor azelőtt, újra kilopózik a szobájából, hogy megörökíthesse a házukat, és a borús felhőket. De tizenhárom éves húga, Kasey is felbukkan. Lexi egy furcsa fényre figyel fel, és rögtön betereli testvérét a házba. Másnap Kasey a pincében kuporog, és amikor nővére rálel, arra kéri, hogy meséljen neki valamit. Alexis belefog, és saját meglepetésére, egy történet kezd kibontakozni lelki szemei előtt, és csak úgy ömlenek belőle a szavak.

Ezt követően egyre több furcsaság történik körülötte. Babamániás húga szeme néha zöldre vált (holott alapjáraton a kislány szeme kék), nem emlékszik tetteire, a légkondi magától működik, a tűzhely bekapcsol, és a fotópapírjai is tönkremennek...

A rettegős hangulathoz minden adott. Régi, ódivatú ház nagy telekkel és egy ezeréves tölgyfával. Önmaguktól működő berendezési tárgyak, suttogó hangok, hirtelen hőmérséklet-változás és (rémisztő?) öreg, játékbabák. 😨

Na, igen. Babák. Lexi húga, Kasey megrögzött babagyűjtő. Imádja őket, és olyannyira félti őket az emberektől, hogy senkit nem enged a szobájába, nehogy véletlenül megsérüljenek a porcelánfigurák. Ám vele kapcsolatban nem ez az egyetlen furcsaság. Tizenhárom éves létére rettentően zárkózott, nem igazán vannak barátnői. Minden házit az utolsó utáni pillanatra hagy. Aztán később még ennél is sokkal furcsább lesz.

Erről nem mondanék semmi konkrétumot, mert nem szeretnék semmit előre lelőni, de az tuti, hogy az írónőnek sikerült elérnie, hogy frászt kapjak a kiscsajtól!

Ami Alexist illeti, ő számomra annak ellenére, hogy a suliban furcsán néztek rá, és különcnek vélték, abszolút kedvenccé avanzsált. Imádtam a haját, a hobbiját, a jellemét. Révén még a szerelmi szál is megjelent, ahogy Lexi hirtelen beleszeret Carter-be. A srác maga teljes kliséhalmaz volt, de még így is imádtam kettejük szerelmét, hiába, hogy a történet szempontjából semmi lényege nem volt. Akármi akármit is mondjon tetszettek benne a nyáltól csöpögő, cukormázas jelenetek.💁 (És Lexi is megérdemelt egy kis boldogságot a sok furcsaság mellett 😇)

Azt hiszem, nem kell hosszabban áradoznom róla; kedvenc lett! 💖

5 pont

Agatha Christie: Halál a felhők között

Sziasztok!

Nemrég volt szerencsém bevásárolni egyszerre öt könyvet az Alexandrában és ezek egyike a már rég áhított Agatha Christie köny volt. Egyik barátnőm ajánlotta, mondván szerinte "ez a krimi volt a legagyafúrtabb". Rajta kívül is sokan ajánlották, így megvettem, most pedig már a kritikát írom róla.

Jó olvasást, Tiszián

Agatha Christie: Death in the clouds

Halál a felhők között

Beszállás! ​​A Prometheus utasszállító repülőgép rögtön indul Párizsból Croydonba! Huszonegy utas és két légiutas-kísérő elfoglalja a helyét, és a gép a magasba emelkedik. Két kabinjából a hátsóban vegyes társaság gyűlik össze: angol fodrász kislány, francia régészek, angol fogorvos, két arisztokrata hölgy, francia öregasszony – és egy nagy bajszú kis belga. A második ülésen az ebéd utáni kávé mellett elszunyókál az öregasszony. A kilencedik ülésen szenved a kis belga. Az ötödik és hatodik ülésen vitatkozik a két régész. A tizenkettedik ülésen a fogorvos udvarolni próbál a tizenhatodik ülésen a fodrászlánynak. A légiutas-kísérők fel-alá rohangálnak. Egy darázs döng, majd „csatt!”, lecsapja valaki. A második ülésen – csak nincs valami baj? Feje félrebillen… nem mozdul…

Micsoda szerencse, hogy a kilencedik ülésen a kis belga azonnal magához tér, amint földet ér a gép. Poirot életében először gyanúsítottként kezdi a nyomozást, de szerencsére nem úgy fejezi be.

***

A történetet már a fülszöveg alapján megismerhetjük: összesen huszonegyen (meg a két légiutas-kísérő férfi) tartózkodnak a repülőn. A légiutas-kísérők felszolgálják az ételt, nem figyelnek, rohannak a székek közt, míg a második ülésen egy tehetős, gazdag hölgy elbóbiskol. Mikor a steward elkérné a pénzt az ételért, megbökve a nő vállát azt tapasztalja, hogy az nem ébred fel. Azonnal orvosért kiált, és szerencsére utazik is egy orvos a fedélzeten, azonban a halál pontos beálltát nem tudja meghatározni, így csak annyit állapít meg, hogy a nő szívszélütést szenvedett, ám ekkor Poirot meglát egy szúrásnyomot a nő nyaki ütőerénél. Mindenki azt hiszi, darázs csípte meg, ugyanis az egyik utas az út során le is csapott egyet. Azonban Poirot talál a földön egy mérgezett nyilat, amit afrikai fúvócsövekből szoktak kilőni. Mikor földet érnek, az odarendelt halottkém is megállapítja, hogy nem véletlen baleset volt, hanem valóban egy mérgezett kis tű okozta a hölgy halálát, azaz gyilkosság történt, így Poirot azonnal elkezdi a nyomozást, bár először bizonyos okok miatt (spoiler: a kis belga ülése mögött találnak egy fúvócsövet, és mindenki azt hiszi, hogy ő lőtte le vele a nőt, de természetesen nem ő volt) őt gyanúsítják.

Igazi zártszoba-rejtéllyel állunk szemben, csak nem szoba, hanem egy repülőgép a helyszín. Régész van a gépen, mindjárt kettő is, fontos az ártatlanok védelme, mint Agatha annyi más könyvében is, és mint mindig, egy jelentéktelennek tűnő szereplő a gyilkos. Nagyszerű kis könyv, vannak benne olyan részek, amiknél egy kicsit leül a történet, de alapjában véve egy kellemes ritmusú, csavaros krimi, a végén pedig kifejezetten felgyorsul. A gyilkosra elég hamar rájöttem, és abból is sok mindenre, hogy hogy történhetett a gyilkosság, de nem mindenre. Végig élveztem a nyomozást, Poirot hozta a formáját (nem tudta megállni, hogy ne játsszon megint kerítőt^^), aprólékos volt, és a humor sem hiányzott. 

Engem egyszerűen lenyűgöz Agatha Christie gondolkodásmódja és az az írói zsenialitás, ami a műveit a bűnügyi irodalom egyik legnagyobb teljesítményévé teszi. Csak magamat tudom ismételni: AC örök. Hiába olvasom akármelyik könyvét sokadjára, vagy csak előszörre, nem lehet megunni. 

Összességében nem tenném a legerősebb regények közé, de azért tisztesen helyt állt ez is.

Bár elég jókat mondtam róla, ennek ellenére sajnos nem érte el az öt pontot sem. Talán mert kissé nagyok voltak az elvárásaim a könyvvel szemben, miután elolvastam a Tíz kicsi négert, talán azért, mert az írónő szerintem többet tud.

4 pont